Varga Melinda: Tűzben edzett történetek

Böszörményi Zoltán legújabb, Füst – Lénárd-novellák című kötetének cselekménye Brazília eldugott kis völgyében játszódik, ám a tömör, lírai hangú, tragikus vagy éppen tragikomikus, olykor filozofikus témákat boncolgató írásokkal könnyen azonosulunk. A novellák olvasmányossága, erkölcsi konklúziója, életszerűsége maradandó élményt nyújt.

„Minden könyvnek egy sors meghatározatlan alakját kell jelentenie számunkra, minden olvasmánynak gazdagabbá vagy szegényebbé, boldogabbá vagy szomorúbbá, biztosabbá vagy bizonytalanabbá kell tennie bennünket, csak érintetlenül nem szabad hagynia (…). Minden könyv, amely nem vág rejtett, csupasz, felajzott és vérző elevenünkbe, időleges menedék csupán”– idézi Hudy Árpád Nicolás Gómez Dávila kolumbiai gondolkodót Böszörményi Zoltán Füst – Lénárd-novellák című kötetének előszavában. Majd hangsúlyozza, az író legújabb könyve nem csupán időleges menedék. Dávila megidézése egyébként a történetek helyszínét illetően is kézenfekvő, hiszen Böszörményi Zoltán huszonegy novellát magába foglaló kötetének kiindulópontja Lénárd Sándor Völgy a világ végén című, szintén Dél-Amerika tájaira kalauzoló könyvének néhány mondata.

Akárcsak az író korábbi, Halálos bűn című novelláskötetében, a szerelem, a halál, a születés, a szegénység és a magány témája mellett itt is előtérbe kerül a bűn és – a szövegek tanulsága szerint az előbb vagy utóbb, de elkerülhetetlen − bűnhődés motívuma is. Utóbbira lehet példa A babfőzelék, melynek főhősnője mérget kever férje ételébe, ezért elsorvad a keze, ahogy az élve eltemetett fiatal lányért is jogos büntetését szenvedi el a bűnös A sírásó halálában. A Smaragd fülbevalóban pedig még erősebben érvényesül a bűnhődés sorsszerűsége, hiszen a női szépség rabjául esett férj, az ösztöneire hallgató családapa, bár még csak tervezte a házasságtörést, mégis megbűnhődik gondolataiért: elveszíti gyerekeit.

Az olvasó tehát valamiféle erkölcsi végkövetkeztetésre jut: a jó győzedelmeskedik, a rend helyreáll a rendszerint zárt, kis közösségben, ugyanakkor adódik a lehetőség a szereplők sorsának továbbgondolásra, egyfajta tanulság megfogalmazására. Böszörményi Zoltán novellisztikájára jellemző azonban az, hogy nem tanmeseszerűen boncolgatja az ember alaptermészetéből fakadó rosszat, hanem a történet kibontakozása, a jellemábrázolás során mutat rá erre.

A kötetindító, A tűzből született című novellában a születés és a halál tematikája, az élet örök körforgásának elemi erői kapnak hangsúlyt. Az asszony tűzbe dobja gyermekét, de az túléli, és rátalál Nair, az orvos, akinek éppen egy kisgyerek hiányzik az életéből – a történet a jót szembesíti a rosszal, a babonát és a misztikus világot a racionálissal, megmutatva egyúttal, hogy olykor egészen különleges erők befolyásolják életünket. A tűzből született balladai homálya, titokzatossága a könyv többi darabját is belengi, szereplőinek sorsát valami ősi, archaikus rend alakítja. A szerző gyakran csak sejtet dolgokat, az olvasóra bízza az ítélkezést, a konklúzió levonását, sőt néha magát a történet befejezését is.

A címadó novellában, a Füstben a tűz kezdetben a szerencse, később a pusztítás, a rombolás, a balsors metaforájaként jelenik meg. A földműveléssel foglalkozó Mátyás egy barátja tanácsára felhagy a dohányzással, és az így felszabaduló összegből egy kartongyárat vásárol. A jól jövedelmező vállalkozásnak a sors fintora folytán a tűz vet véget: egy nap hírt kap barátjától, hogy leégetett a gyár. A füstbe ment gazdagság azonban nem töri össze a főhőst, helyette inkább visszatér régi szenvedélyéhez, a földműveléshez és a cigarettázáshoz: „Az isten akarta, hogy füstbe menjen a pénz! Másnap reggel Mátyás a földjén állt, kezében az új kapával. Szája szegletében szivar füstölgött”.

A kötet igyekszik egyensúlyt tartani a könnyedebb, egyedi humoruk miatt olvasmányos szövegek (pl. Hosszú fűrész; Két miatyánk) és a megterhelő történetek között (pl. A vak, aki látta a halált). Az utóbbi csoportba tartozó Tizenöt kenyér tragikuma egy figyelmetlenség folytán következik be: a hetente tizenöt kenyeret sütő asszony kisfia belefullad az őrizetlenül hagyott, lefedett tésztába. Az asszony tudomásul veszi a történteket, de a kenyereket mégis meg szeretné sütni: „Mondja doktor úr, azért megsüthetem kenyérnek azt a sok tésztát? – mutatott a teknő felé. – Kár lenne érte. – mondta napégette kezét tördelve”. Az író már a novella elején jelzi, a kis faluban csak a jelen pillanatnak van értéke: „Ebben a faluban még az időt is másként mérik. Nincs itt sem múlt, sem jövő, csak jelen van. Az emberek azért dolgoznak, hogy most egyenek, most igyanak, most mulassanak. Nem sokat törődnek azzal, ami volt, mert az idő egyirányú, hiábavaló visszatekinteni, a jövőt fürkészni pedig értelmetlen”. A pillanatnak élni ebben az esetben azonban nem holmi hedonista állapot, hanem a túlélés lehetősége: a mindennapok rutinjába feledkezés az egyetlen járható út a szörnyűségek, mint például a halál tragédiájának a feldolgozására.

Az ember alaptermészetére rámutató, az ösztönvilágról, az életben maradásról szóló nyomasztó hangulatú történetek feszültségét oldják viszont az olyan novellák, mint a Hosszú fűrész. A kövér Donna Barbara halála inkább bosszankodást, mintsem szomorúságot okoz a vejének, aki nem bír olyan koporsót készíttetni anyósának, hogy ki lehessen azt a szobaajtón vinni. Végül kettéfűrészelik a koporsót, melyet két külön kocsira rakva visz aztán a temetési menet. A tragikomikus történetben a teltkarcsú hölgy alakjának leírása is fölöttébb szórakoztató: „Donna Barbara kövérségének az egész falu csodájára járt. A helybéliek azt rebesgették, Don Parano a hibás mindezért. Házasságuk alatt úgy kímélte és kényeztette asszonyát, nem csoda, hogy ez lett a vége. Felesége minden kívánságát teljesítette. Panaszszó el nem hagyta száját, valahányszor kár érte Donna Barbara túlsúlya miatt. Lova lábát törte, amikor asszonyával át akart kelni a patakon. Le kellett lőnie szegény állatot. Két kocsijának tengelye törött. Eltüzelte őket. Ezután határozta el, többet nem fuvarozza sehova a feleségét, s elkészítette az asztalosmesterrel a hatalmas méretű karosszéket”.

Egyfajta líraiságra való törekvés mindvégig jellemzi a novellákat. A Meleg este, telihold ritmikusan ismétlődő mondatai sajátos hangulatot kölcsönöznek a novellának. Emellett a versszerű, finom részletekre figyelő leírások erős vizualitása könnyen elképzelhető, már-már filmszerű világot teremtenek. A Tűzből született című novellában például ilyen képekkel találkozunk: „A lángok villanásai felszabdalták az éj testét. Látta a csillagok fénycsipkéit tovatűnni. Fájdalom barázdálta arcára fény szökött. Bűvölő játék kerekedett a máglya felett. Táncot járt a félelem. Szűkülő szemében inalt a táj. Az erdő ijedten némult el. A hold udvarában szárnyát rezgette egy felhő. Körülötte a csend brokátjai.” A Kegyelem természetet idéző sorai is hasonlókép hatnak érzékeinkre: „A lenyugvó nap épphogy átkukucskált az üvegen, megmutatta arcát, és vándorolt tovább. Az égen lila és narancsszínű fátylak lebegtek, s kígyózva kergetőztek az egymástól el-elszakadozó felhők között”.

A csattanóra végződő, tömör mondatokban megfogalmazott történetek a szerző kiváló elbeszélő képességét bizonyítják, a megkapó, néhány szavas jellemábrázolás pedig mély emberismeretéről árulkodik. A szereplők egy-egy ruhadarab vagy arcvonás által valóságossá válnak, szinte megelevenednek: „Kék kosztümöt viselt, hozzáillő, világosabb kék, magas sarkú cipővel. Kis kalapja épphogy elfedte ébenfekete haját. Divatlapban sem látott ehhez hasonlót. Karcsúságát kihangsúlyozta a vékony sötét öv. A ruha kivágásából elővillant fehér melle” – olvashatjuk  a Smaragd fülbevaló novella női szereplőjéről, de A vak, aki látta a halált főhősének leírása is nagyon érzékletes: „Az öreg a kunyhó előtt ült, lécekből összetákolt széken. Mezítláb volt. Szétálló ujjai között kikandikált a fű. Gondozatlan öltözete beleolvadt a szürke, szegényes környezetbe. Térdén bot pihent.”

A huszonegy novella mindegyike külön kis világot tár elénk. A kötet egyedi emberi sorsokat ábrázol, mégis általános érvényű gondolatokkal vet számot. Noha Böszörményi Zoltán Lénárd Sándor említett művéből nyer inspirációt, a történetek hangulatát Brazília egzotikus világa adja, egy olyan közösségé, amelyről azt hinnénk, kulturálisan távol esik a mi társadalmunktól, szabályai nem érvényesek ránk, mégis ki-ki saját magát fedezheti fel a szereplőkben. A távolságtartás, a kívülről szemlélés leple alatt ugyanis könnyebben bele tudjuk képzelni magunkat látszólag idegen élethelyzetekbe, hiszen az ott megtörtént dolgok bárkivel, bárhol megeshetnek. A hűtlenség, a testi szerelem, az önzés, a hiúság, a gyász, a halál, a magány csupa olyan dolog, amellyel akarva-akaratlanul együtt kell élnünk.

A szerzőt budapesti könyvbemutatóján méltató Mészáros Sándor nem alaptalanul hangsúlyozta: életszeretet árad ezekből az alkotásokból, hiszen nyoma sincs bennük a mesterkéltségnek, az öncélú szójátékoknak, a töltelékmondatoknak, az önsajnálkozásnak, amely napjaink prózairodalmának gyakori betegsége. Ez a gördülékenység, természetesség, életszerűség teszi Böszörményi Zoltán legújabb kötetét rendkívül szerethetővé, ugyanakkor a legelemibb kérdéseket feszegető olvasmánnyá.

Böszörményi Zoltán: Füst – Lénárd-novellák. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2012.

Megjelent a Kulter honlapján 2013. március 22-én.