JELIGÉK A HALHATATLANSÁGNAK

            Esterházy Péter temetésének napján,

            2016. augusztus 2-án

 

Felesleges türelmesnek lenni!

A türelem nem oldja fel a szív segédigéit.

Nem állít az elmerülő szavaknak katedrálist.

Rémülten repdesnek szerte a pillanat pillangói,

benépesíti a tájat az elmúlás hadosztálya.

Egy végrendeletben nincsen kérdőjel,

ez a legkáprázatosabb az egészben! Nincsen kérdőjel!

Mondatok vannak. Csak tő- és bővített mondatok.

Ezekkel kell kopogni a mindenkori jelen kapuján.

Szürreális.

Az ember beszéljen az egészről.

Az egészben benne van az is,

ami valamilyen ürügy okán ebből kimaradt.

Ki merné úgy összeszedni a részleteket,

hogy közben csak a nagy képre koncentrál?

Az álomfogó nem reggelekre ébred,

hanem sorsgöncbe bújtatott gondolatokra,

amikor nem kell megírni a megírhatatlant,

nem kell elmondani az elmondhatatlant,

nem kell meggyónni a meggyónhatatlant.

A fej tartja a templomot, vagy a templom a fejet?

Bukolikus hangulatot teremt a transzcendencia.

Az élet velejébe vág, átsegít rügybeborult tavaszokon,

hiszen találkoznunk kell a nyárral.

nyár mindent megold. Felsegít, ha elbukunk,

meggyógyít, esélyt ad a lehetetlennek,

a bizakodásból font fénykoszorúnak.

Lobognak a nyár tüzei, a feltámadásé.

 

A Ganna felé vezető út felett zsebkendőnyi felhők

árnyékában heverésznek a fák.

A képzelet markában emlékmorzsák.

A szél magához tér, belőlünk semmit nem lát,

emelkedik föl, söpör minket le magáról;

ahogy föláll, kibújik a kabátjából,

az inge kilóg lebegve a nadrágból.

Az egyedüli megoldás türelmesen kivárni,

míg a világ magához tér.

Kezdődhet minden elölről, az álom, az alkotás.

 

Néma jelek a hadak útján.

Hunniában a szó elhallgatott.
 

 


Megjelent: Irodalmi Jelen, 2016. augusztus 2.