A lélek varázsbotja – Nádas Péter 80. születésnapjára

Két lélegzetvétel szünetében
feltartóztat a csend,
az idő tükrében arcok,
testek remegése.
 
A visszapillantáshoz bátorság kell.
 
A látásban is hús van,
csontok ölelkezése,
a kátyúba ragadt mondatok kerekei,
mint megakadt mozgólépcső.
A gondolat indítógombja pirosan villog.
 
A látszatnak nincsenek rémtettei.
 
A margitszigeti parkban az élettelen test
kitárulkozik a nyomozó előtt,
a ráhagyatkozás dilemmája,
a bizonytalanság széttárt szégyenérzete
színes kínai legyező.
Drámai a belső energiát kimerítő ereje.
Villan, mint a pillanat pihéje,
ha felkapja a szél,
és új,
ismeretlen sorsba sodorja.
 
Erotikusan zsarnoki a nyomozó,
afféle látnok, kinek a test színház,
véget nem érő monológ a feltámadás esélyéről,
az egymásba gabalyodott életek nászutazása,
ünnep is,
öröm is,
tragédia,
felkavaró félelem a szó magányáról,
a puhaság szépsége a zöld bársonynadrágon.
 
A reflex grimaszai kiviláglanak
a szívet csapkodó ágak közül,
ráolvadnak az eső-fényezte levelekre,
a családi történetek egzotikumára,
arra a napégette dombra,
ahol a lélek is lebarnul,
újraéled egy felocsúdó döbbenetben.
 
A várakozás az érzelmes részvét hideg lehelete.
Hűvös habozás a feloldásban.
A ritmus önmutogatása.
Építőköve a történetnek.
Ajándék.
Játék.
Alamuszi szándék díszíti partjait.
Nincs hova elbújni előle.
 
Súlyos teher.
 
Megtisztul az ellenszegülés benne.
Tudatosság.
Taps.
Öröm.
Talán boldogság.
Ennyi.
 
Ennyi?
 
Némán nevet.
Lényében nyers erő.
Feloldozás.
A hűvös mosoly ingája.
A tisztaság fénysugara.
Abrakadabrája.
A lélek varázsbotja.
 

 

Portréfotó: Lesekreis, Wikipédia, Nádas Péter a 2012-es Lipcsei Könyvvásáron