Meztelen tájakra
csoszog az alkony,
osz lombok között
tekereg osz szívem,
felkúszik az elso csillag
munkába siet,
elkísérik,
körbefutják
a rakoncátlan csillaggyerekek.
Az élet kies halmai fölött
madár száll,
ez a szárnyalás
maga a szabadság, mondanád,
bejárod a dombokat,
hogy üres völgyekbe érhess,
a történések törmelékei felett
csak a gondolat éhes
verebei suhannak át,
tüzesen fellobog a láthatár.
Megjelent: Irodalmi Jelen, 2016. november 21.