Százs Emese: Vanda örök

„Sokan fogják szeretni, és lesznek, akik utálják. A kettő között senki sem lesz.” Mikor kezembe vettem a könyvet*, a hátlapon Ferdinandy György író pár szavas ajánlóját olvastam el legelőször. Majd rögtön ezután kivették a könyvet a kezemből, és amikor visszakaptam, csak ennyit fűztek hozzá: „Nem rossz könyv, de nem biztos, hogy elolvasnám másodszor.” Na most, akkor mi van? Ez a vélemény nem a kettő között van. Nézzük meg közelebbről, kinek van igaza.

Főhősünk, Rudolf 35 éves férfi, aki nyugati stílusú, túlhajszolt életét éli az autószalon, az egyetem és a családja közt. De persze csak egy darabig, mert közbejön egy csinos kolléganő, Vanda a filozófia szakról. No, ne tegyük le rögtön, nem egy szokásos csepegős ponyvaregényről van szó. A történet időbeli kereteit tényleg a házasságon kívüli kapcsolat eleje és vége határozza meg, de ennél azért jóval többről van szó. A pluszt főleg a filozófiai hangvétel szolgáltatja. De nem egy érthetetlen filozófiai diskurzust tartunk a kezünkben. Valami ötvözet lehet, ami Rudolf életében keveredik, mi pedig egy kiszakított életrészletbe pillanthatunk bele, a pillanatokból álló valóság pár pillanatába. Ezt az életrészt tényleg alakítja a filozófia és Vanda is, vagy valahogy a kettő együtt. Vanda képviseli Rudolf életében a másságot, a kötetlen szenvedélyt, az örök vágyat, és azt az időt, amikor Rudolf elszakad a földtől, és egy olyan világba kerül, ahol „nincsenek kánonok vagy törvények, ’nem szabad’ vagy ’nem illik’ dolgok”.

Ezenkívül pedig csak a mindennapi rutin van, amiben semmire sincs idő, mindig minden ugyanilyen, és mégis megfelel.

A könyv hangvétele is ugyanilyen kettős, néha száraz fejezeteket kapunk, pontos, rideg, szinte naturalista tényekre szorítkozva, még ha mély érzelmekről is van szó, máskor pedig fejtegető, elmélkedő részeket a gondolatról, a végtelenről, az örökkévalóságról vagy akár Descartes elmélkedéseiről. Ez a kettősség jellemzi Rudolf életét is. Vanda megváltoztatta benne a dolgok rendjét. Átértékeltette vele fontosságukat. Megszüntette benne a „muszáj”-t. …és aztán… aztán elment.

Nem tudom, ez a kis valóságrészlet mit fog kihozni az olvasóból. Utálni fogja vagy szeretni? Mindenesetre én kezembe vettem másodszor is a kötetet.

 

Böszörményi Zoltán: Vanda örök,

Ulpius-Ház Könyvkiadó, Budapest, 2005