Hét év

Kerek hét évvel ezelőtt jelent meg az Irodalmi Jelen első száma. Istenem, mennyi munkával, várakozással, illúzióval, reménnyel terhes év. Sok mindent megvalósítottunk terveinkből, elképzeléseinkből, mégsem eleget. Hét év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egy érdekközösségek által irányított irodalomban, melyre néhol a politikum is rányomja a bélyegét, kimagasló eredményt érjünk el. De talán, nem is ez volt a kitűzött célunk, hiszen egy mindenkori irodalmi lap csak azt tükrözheti, amit a sajátságos nemzeti irodalom magából kitermel, megteremt. Ennek a tükre. A hegyek között elkiáltott szó visszhangja. A minduntalan visszatérő megszállottság, az örökké szellemháborgató rögeszme.

 

Mégis, ennyi év után úgy érzem, az Irodalmi Jelen a magyar nyelven megjelenő irodalmi lapok palettáján nem egy volt a sok közül, hanem az irodalmi folyóirat, melyre oda kellett figyelni, melynek munkatársai, ha nem is a kanonizáltak közül kerültek ki, ám mindenképpen figyelemre méltó teljesítményük által, irodalmunk legjobbjaihoz tartoz(tak)nak. Utóbbi megállapításom nyilván vitatható, mint ahogyan minden ezen a világon.

Az Irodalmi Jelen novemberi számától a virtuális térbe költözik. Itt szeretnénk továbbra is megvalósítani mindazt, amelyről a fentiekben írtam. Itt folytatódik a soha véget nem érő küzdelem és megméretkezés az irodalom „harcterein”. Hiszen tagadhatatlanul újabb és újabb csatát kell vívni minden olvasóért. Kollégáim közül többen elhamarkodott döntésnek tartották a virtuális térbe, világhálóra költözést, bár voltak, akik ezzel az elhatározással maradéktalanul egyetértettek.

Az Irodalmi Jelen magánvállalkozás, végül is nekem, a laptulajdonosnak kellett meghoznom a végső döntést.

Így novembertől az Irodalmi Jelent a www.irodalmijelen.hu honlapon olvashatják. Ehhez havonta nyolcoldalas lapot is nyomtatunk azoknak, akik kevésbé jártasak, vagy csak ritkán bóklásznak a világhálón. Remélem, nem okozunk csalódást.

Szívből köszönöm minden olvasónknak, munkatársunknak, szerzőnknek és Irodalmi Jelen barátnak, hogy hét éven keresztül velünk tartottak, s bizakodom, minden további kihívásban együtt maradunk.

 


Megjelent: Nyugati Jelen, 2008. november 02.