Madárdallal teli reggelekre gondolj!

Jámbor Gyulának

 

Felvetődött bennem, hogy egyes dolgot, jelenséget, elméletet teljesen felesleges bebizonyítani, már csak abból az egyszerű – szillogizmussal is igazolható oknál fogva –, miszerint nem kell, és nem is lehet mindent alátámasztani.

 

Az emberöltőnyi élet pedig semmiképpen nem hasonlít a logikai rendszerekre. Más energia táplálja, röpíti mindenikünk sorsát a végtelenbe. Nem azért próbálkozunk elrugaszkodni saját légterünkből egy másik, idegen légtérbe, mert lázas nyugtalanságban szenvedünk, vagy netán a kíváncsiság üzemanyaga táplálja légcsavarjainkat forgató motorjainkat, hanem egyszerűen szükségszerűségből. S ez a szükségszerűség nemegyszer egyenlő a kalandvággyal, a megpróbáltatással, a megméretkezéssel. Igazán csak így rajzolhatunk köröket az univerzum átlátszó testére, csak így vagyunk képesek befogadni és megemészteni az utazással járó instrukciók sokszor érthetetlen szöveghalmazát.

Ezek a gondolatok foglalkoztattak, miközben – kedves Gyulám – el szerettem volna kerülni a neked írott szöveg sablonos, az ünnep mindennapiságát bújtató frázisokat. Nézzünk férfiasan egymás szemébe: harmincnyolc évvel ezelőtt, a mai Csíky Gergely Líceum osztálytermeiben kelvén-járván, te sem hitted volna, hogy az akkori interjúalanyod egyike fog téged nyugdíjba-vonulásod alkalmából búcsúztatni. Miért is gondoltad volna? Hiszen előtted volt még harmincnyolc év, mely alatt te is annyi mindent be szerettél volna bizonyítani, ha nem is a világnak, de legalább önmagadnak.

Nézzünk férfiasan egymás szemébe: nem kérdezlek, mennyi mindent sikerült bebizonyítanod, s mennyi mindent nem mindabból, ami akkoriban, a fiatalság keltette vihartól benned felkorbácsolt tengerként háborgott.

S azt sem fogom most számon kérni tőled, amit ennyi ideig lelked mélyén rejtegettél, s nem volt bátorságod a napfényre röpíteni.

Döntsd el magad, hogy a gondolataid tárnáiból érdemes-e valamit is a felszínre hozni. Mert milyen az ember? Addig halasztja a halaszthatatlant, ameddig beesteledik, miközben azzal nyugtatgatja magát, hogy messze még az éjszaka.

Drága Gyulám – ha akarod, vedd felhívásnak –, te ne az éjszakákra, hanem a friss, illatos levegőjű, madárdallal teli reggelekre gondolj.

 


Megjelent: Nyugati jelen, 2008. augusztus 13.