Magány

A magányban van önzés, életcsömör, elvágyódás, hirtelen kétségbeesés. Felismerése annak, hogy egyedül vagyunk többnyire megbénítja akaratunkat, kedvtelenséget ültet szívünkbe, szomorúságot lelkünkbe, ernyedtté teszi izmainkat, elidegenít a világtól.

 

Mint mindennel, a magánnyal is meg kell tanulnunk bánni. (Kézi füzetet kéne szerkeszteni, mely a magány használati utasítását tartalmazza.)

Ciceró annak idején például eldönti, hogy a magányát, a közügyektől való visszavonulását alkotásra, írásra használja fel, remélvén, hogy születendő művei majd halhatatlanná teszik. (Nem tévedett.)

De hogyan viselkedjen egy huszonéves a rázúduló magánnyal, akinek elméje, vágyai és ingerei mást diktálnak, nem arra ösztökélik, hogy magába zárkózzék, inkább arra serkentik, hogy az élethez tartozó dolgok, szokások, rituálék, a test kísértéseinek mindenikét megkóstolja, újra s újra kiismerje?  

Csak az lehet magányos, aki még nem talált önmagára.

Aki önmagát birtokolja, a világot birtokolja.

 


Megjelent: Nyugati Jelen, 2009. január 15.