Szándék

Bár nem volt erre megbízatásom, Brazíliába készülődtem, hogy gyárat vásároljak. Vállalatom igazgatótanácsa tartózkodóan, szinte ellenszenvvel hallgatta meg az üzlet megkötése mellett szóló, részletesen előadott érveimet, de rövid tanácskozás után, minden magyarázat nélkül, határozottan elutasította ajánlatomat.

Ennek ellenére úgy döntöttem, repülőre ülök, és megnézem az áruba bocsátott gyárat, és ha már ott vagyok, néhány udvarias szót váltok a tulajdonosokkal. Türelmetlenül készültem az utazásra. Hajtott a kíváncsiság és a kalandvágy.

Rómában váltottam gépet. A csatlakozásra azonban öt órát kellett várakoznom. Az üzletemberek számára fenntartott váróteremben, a színes magazinok és periodikák között, Brazíliáról készült turisztikai kiadványra akadtam. Vaskos, rengeteg képpel illusztrált könyv volt. Csodálkoztam, hogyan keveredhetett a mindennapi képeslapok közé. Böngészésére elég időm volt, ezért hosszan mélázgattam az Amazon és vidékének leírása, a tájairól készült felvételek fölött. Megfogadtam, legközelebb, ha alkalmam nyílik erre, oda utazom.

Reggel nyolc óra után néhány perccel landolt a gépem Sao Pauloban. Bár a Nap már magasan fenn járt, a várost madártávlatból szürkének és laposnak láttam. Képzeletemben másra számítottam, napsugaraktól csillogó, fenséges zöld színben játszó tájra.

A határátkelőnél kiderült, megmagyarázhatatlan oknál fogva, útlevelemből hiányzik a vízum. Ezért két katona őrizetbe vett, és átkísért a repülőtérnek abba a részébe, ahol a külföldre utazók tartózkodtak. Azt mondták, felültetnek a Rómába tartó gépre.

Ekkor mentő ötletem támadt. Mobiltelefonomon felhívtam titkárnőmet, aki a hír hallatára, hogy letartóztattak, majd kitoloncoltak az országból, s azt akarják, hogy visszatérjek Olaszországba, majdnem szívgörcsöt kapott. Nagyon megsajnáltam szegényt, még akkor is, ha az ő hibájából kerültem ebbe a helyzetbe. A vízumügyek intézése az ő feladatkörébe tartozott. Sírva hüppögte a telefonba, hogy megpróbál segíteni rajtam. Negyed óra múlva felhívott, s azt ígérte, a követségünkről valaki a segítségemre siet.

Eltelt egy óra, majd még egy.

Már beszállásra szólítottak a római járathoz, én még mindig bizakodva ültem a váróteremben, bár többszöri hívásomra titkárnőm már nem válaszolt.

Késő este érkeztem az olasz fővárosba. A csatlakozásomra elég sokat kellett várakoznom. Visszatértem ugyanabba a helyiségbe, ahol másfél nappal azelőtt tartózkodtam. A képeslapok között rátaláltam a Brazíliát bemutató vaskos kiadványra. Újra megfogadtam, ha legközelebb alkalmam nyílik, az Amazon vidékére utazom.

Megjelent: Nyugati Jelen, 2009. február 02.