Sztori, amiből kisregényt írnék

Csak az a nehéz, míg az első sort leírom. Úgy írom le, azzal az elhatározással: nem biztos, hogy megtartom. Ezzel az első sorral úgysem mondok semmit, tehát fölösleges, törölhető, nyugtatgatom magam. Mégis, milyen jó, hogy van már valami a szövegszerkesztőmben. Kezdődhet a nap. Nyilván Faludyval. „Ingem nyílásában virágot / viselek s kést az ing alatt, / és éjjel egy-egy részt kivágok / magamból, hogy megtartsalak.” Az idézetet a Valómnál jobbnak című, 1966-ban, Máltában kelt versből vettem.

Ma van a születésnapom. Ötvenhat éves vagyok. Nem lelkesít, el sem keserít. Meg sem akarom ünnepelni. A kerek évfordulókat szoktam, de azokat is csak azért, hogy mulassak egyet a barátaimmal. Amíg fiatalabb voltam, s bort, kisüstit nem fogyasztottam, még a kerek évfordulókat sem ünnepeltem meg, mert józanul teljesen fölöslegesnek tartottam. Ha már ünnepel az ember, akkor igyon. Negyvenéves koromig nem ittam. Nem éreztem szükségét. (Ja, hogy azóta? Erről jobb, ha hallgatok.)

December utolsó két hete azonban mindig kellemes emlékeket idéz fel bennem. Ilyenkor vettem ki az évi szabadságomat. Nagyon sokáig, sok-sok évig egyáltalán nem voltam szabadságon, aztán úgy adódott, hogy egyszerre csak minden évben elmehettem. És mindig december második felében. Amelyik szabadságra most visszaemlékezem, az az első volt a sorozatban.

Torontóban már jócskán befészkelte magát a tél. Fehéres-szürke volt az ég, szürkés-fehér az utakon a hó. Teljesen lehangolt a látvány. Emellett a szél úgy nekilendült, hogy a mínusz húsz fok ilyenkor langymelegnek tűnt a szélfaktoros mínusz negyven Celsius-fok mellett. Ezért nem kell hangsúlyoznom, miért készültünk úgy erre a kirándulásra, mint mások Mekkába. Igaz, mi nem oda, hanem a mexikói Manzanillóba repültünk. Kéthetes panziós jeggyel a zsebünkben.

Gépünk kora este, de már sötétedés után landolt. Így a pálmafák színét csak villanyfényben vehettük szemügyre. A nedves, bőrünket simogató langyos szellő fenséges volt, kárpótolt a sötétedésért. Én legalábbis azonnal elfeledtem Torontót.

Szállodánkat csak reggel vettük jobban szemügyre. Megtudtuk, hogy két hete nyílt meg. Tehát vadonatúj. A szobánk a hegyoldalba épített kis házban volt. Ilyen pinduri villákból állt a szálloda. Lenn, a platón hatalmas fürdőmedence nyújtózkodott, halványkék tengervíz ringatózott benne. A medence körül kényelmes nyugágyak, a bárpultot nádfedél védte a naptól és a ritkán előforduló esőtől.

Reggeli után mindnyájan kifeküdtünk a napra. Fehér bőrünkre tubusszámra kentük a napvédő krémet. Úgy virítottunk, mint kifeszített vitorlák az égszínkék tengervízben.

Lehunyt szemmel élveztem a szél cirógatását, a napsütést. Nyugodt voltam, és majdnem boldog. Sikeres évet zártam. Gazdaságilag eddigi életem legjobb teljesítményét értem el. A következő évre is jók voltak a kilátásaim. Tehát semmi mellékzönge nem kavarta fel lelki nyugalmamat.

Egy öregúrnak, akit a medence szélén ismertem meg, nem kis büszkeséggel beszéltem üzleti sikereimről, s másnap, amiért bizalmammal kitüntettem, magával vitt futni a tengerpartra. Visszaúton, miközben a szálloda felé ballagtunk, ő is kitárulkozott. Elmondta, hogy nem oly rég hunyt el a felesége, másfél éve egyedül tengődik. Szerencsére annyi pénzt tudott félretenni, ha száz évig él, akkor sem lesznek anyagi gondjai. Amióta asszony nélkül maradt, megállás nélkül utazik.

Miközben hallgattam, megfordult bennem, hogy milyen jó neki, nincsenek anyagi gondjai, akkor és oda utazik, ahova akar. Csak éppen arról feledkeztem meg, bár látszólag mindene megvan, talán a legfontosabb hiányzik neki: a boldogsága.

Erre aztán nem is gondoltam többet. Megelégedéssel nyugtáztam az én kis nyomorúságos életemet. Bármennyire nehéz is volt, jól éreztem magam benne.

Ötödnap történt még valami említésre méltó. Este reggelire szóló meghívást találtunk a szobánkban. Fel is mentünk a hegyoldalban rejtőzködő teraszra. Kedélyes, mosolygó arcok fogadtak. Csokornyakkendős, fehér zakós pincérek friss trópusi gyümölcsöt, ropogósra sült kiflit és zsömlét szolgáltak fel, a villásreggeli mellé kávét és gyümölcslevet töltöttek a poharainkba. A kertben felállított hangszórókból lágy, andalító zene szólt. Éppen meg akartam kérdezni, minek köszönhetjük ezt a fenséges ellátást, amikor a főasztalnál ülő, nyakkendőt viselő úriember tudtunkra adta: most megismertetnek bennünket a Timeshare vakációzás magasztos előnyeivel. (Ez a mozgalom azokban az években indult az Egyesült Államokból, s az volt az alapelve, hogy a világ különböző üdülőhelyeinek lakásait egész évre eladták, illetve az év ötvenkét hetét felosztották, s öt vagy tíz évre kiadták. A vásárlónak minimális, ezerdolláros előleget kellett lefizetnie, s havi részletfizetéssel törlesztette a fennmaradó összeget. Így, a bemutatott számítások szerint, a timeshare-t vásárlónak feleannyiba fog kerülni az évi üdülése, mert… s következtek a számadatok. Végezetül csak annyit, néhány év múlva arról olvastam az újságokban, hogy a világ minden részén hatalmas perek indultak a timeshare business kapcsán.)

A mi asztalunkhoz egy csonka mutatóujjú, harminc év körüli férfi jött, s minden meggyőző erejét latba vetette, hogy eladjon nekünk egy timeshare- részvényt. De mi majd egy órányi „ostrom” után sem adtuk fel a várunkat. Végül csalódottan, elkeseredve távozott.

Este, a medence szélén újra találkoztam idős barátommal, aki örömmel nyugtázta, hogy nem dőltünk be a timeshare-propagandának, s pénzünket nem dobtuk ki az ablakon. „Csak a kis vietnámi veteránt sajnálom –, mutatott a bárpult mögül előbukkanó fiatal férfira, akiben én azonnal reggeli eladónkat ismertem fel –, két hete próbálkozik szegény flótás, de mindeddig senkit sem tudott meggyőzni, hogy timeshare-részvényt vásároljon. Ha így megy, nemsokára visszaküldik Chicagóba”. Ezt szomorúan mondta, őszinte sajnálattal. Engem is megindított.

Másnap reggel lógatjuk a lábunkat a medence vizébe. Egyszer csak feleségem felkiált: „Te Zoltán, én úgy szégyellem magam, tegnapelőtt volt a születésnapod, s én teljesen megfeledkeztem róla.”

Most, hogy mindezt újra felidéztem, megfordult bennem a gondolat, meg kéne írnom ezt a sztorit egy kisregényben.

Megjelent: Litera, 2007. december 17.