Aranyvillamos

Az Óceánon

„adok neked egy elefántot
vedd a szívedre
enyém is nehéz”
(Parti Nagy Lajos: Szódalovaglás)

Lélekszakadva

a pont
melyből a mindenség lett
benned is
bennem is
ott csücsül

ha összeillesztenek
engem
téged
és téged
kiteljesedik a kép:
mi
a mindenségben
lelkünk
lélekszakadva fut

A harang

az imént öntötték ki
a harangot
még forró
és hangtalan
de a mesterek máris körülállják
vésik
fúrják
csiszolják
tanítják mindarra
amit egy becsületes harangnak
tudnia kell
de ő
türelmetlen
már indulna
a toronyba
kongani

Történelem

mössziő Milan unalmában de felesége többszöri
unszolására is
megtervezte a Bastille-t
majd építőket fogadott
tizenöt év múltán készen állt a mű
felavatták
mivel üresen álltak a szobák azokat rendre
bebútorozták
benépesítettek udvart szobát padlást
s ha már ott voltak a polgárok katonaruhába
bújtatták őket
de ki látott már fegyver nélküli katonát? –
szétosztották azonnal a szablyát s a többi szúró-vágó
kalamiját
s ha már volt mössziő Milan
a Bastille
benne bútorok katonák és fegyverek
védeni is illett valamit
éppen kéznél volt a monarchia
ennek foglyokra volt szüksége
így a katonák mellé
besétáltak a foglyok is
ám valakinek hirtelen ötlete támadt miszerint
nem kellenek többé a foglyok
s ha már ők nincsenek
nem kellenek a katonák
nos hát ott állt a Bastille csak úgy
üresen
hirtelen megrohamozták s lebontották
s mert ez nagyon gyorsan ment
az eseményt azonnal megünnepelték
az ünneplés pedig olyan jól sikerült
hogy ezt
azóta is minden évben megünneplik

Didergő tulipánok

sajog ez a hóhullás
nyakig benne állok
reád várok
reggel óta
vágyakozás
tömény álom
melletted is
mellettem is
kéz a kézben
meztelen bokrok toporognak
reád várok
passzátszelek körülöttem
bennem
didergő tulipánok

Közöny

előbb a dal volt
utóbb az emlékezet

ha még reméled
van
ami örök
tekint szerelmeidre:
sajgás
közöny

Reneszánsz

egyszer ébredt fel az emberiség
rögtön reneszánsz lett belőle
díszkiadásos
századokba csomagolt kultúr
forr
a
dalom
ehhez az arezzói Petrarca épített
hangulatot
s
áldottak az első gondok s remények
melyeknek árán elszerelmesedtem
lett a dologból
nyílt titok
mire a kereskedők hajba kaptak a
Gutenberg-dolgokon
(nem volt elegendő sékszpírmű
a könyvpiacon)

Forradalom

armani ruhákban karcsú liliomok jönnek
vállukon zöld lepel
ánizsszagú pompon
sárgarépa vitézek bámulnak utánuk
de már felsorakoztak a dobosok
kék gallérjukon rubinkövek
köpenyükön szalamandra
hölgyeim és uraim
szól a főkiáltó
pár perc múlva kezdődik
minden képzeletet felülmúló
legszebb forradalmunk
ám addig
szíves türelmüket kérem
még korhűre kell állítanunk az időt
áttolnunk a díszleteket
felszámolnunk egy-két ellentmondást
s akkor már kezdhetjük
de nem mielőtt megbizonyosodtunk volna
hogy Petőfi is megérkezett
Uram
jaj hova?
Segesvárra?

Századvégi jászok*

jaj be szép hajód van
kitől kaptad
védjegy van-e rajta
mondd már
melyik ország nemzeti zászlaja
alatt hajózol
te
Noé bárkájához hasonlít ez a monstrum
de mintha több lenne benne a poézis
ha jól vigyázol rá
még az unokáid is élvezhetik
minden évben ők is biztos újrafestik
a nevét is persze
így utaznak majd át a Boszporuszon
vagy a huszonegyedik századon
s ebéd után
míg szundítanak a motorok
biztosan észreveszik a vörös amulettet
eszükbe jut Jász
meg az
hogy azért neki sem volt olyan könnyű

* Jász: A) fn. 1. 1318: iráni, közelebbről alán néptörzs tagja

Az óceánon

messze még a part
kérdezte Benedictus de Spinoza
az ötvenharmadik és az ötvennegyedik
evezőcsapás leheletnyi szünetében
az első sorban ülő tengerésztől
kit otthon asszony
s két gyermek visszavárt
az első sorban ülő tengerész
így válaszolt
a hatvannegyedik és hatvanötödik evezőcsapás
leheletnyi szünetében
hajónk és a part között
a távolság
furcsa mód
egyre nő
de nem lesz baj Spinoza mester
csak tartson ki az anyag a tér
és az idő

A fogoly

fogolyként él bennem
a szerelem
mégis
néhanapján kiengedem a világba
levegőzzék
bámészkodjék
érezze jól magát
ilyenkor
ünneplőbe öltözik
kezét hátrateszi
úgy sétál ki előttem
egyszer
utánaosontam
láttam
kirakatok előtt időzik
fiatal lányok után fordul
egyiket-másikat le is szólítja
a sétány menti padra
nyugdíjasok mellé ül
este hazatér
mint aki nagy gondban van
szemöldökét összevonja
nem tudja eldönteni
barátja
vagy ellensége vagyok

Falak

valaki
azzal szórakozik
nagy
kövér Falakat
rakosgat
éppen oda
ahol a legtöbben állunk
ebbe a többség
ha nehezen is
de belenyugszik
és megtárgyalja a Fal eredményezte
helyzetet
ám
akad aki közbevág:
– remélem tetszik önöknek ez a Fal?
ennek múltja
jelene
jövője van –!
így van
így van
így van
bólogatnak tucatnyian
s valamelyikükből kifakad a csodálkozás:
– nézzétek
– zászló is leng rajta!

Képlet

a zölden izzó
levelek ölén
körös-körül
látod
kipirult virágok
ringanak

üde füst
sortüze
hangtalan
elszáll
illata:
a képlet
itt marad

Descartes

a bizonyosság
bizony virtus lett –
hirtelen
mindnyájan biztosak akarunk lenni
kérdéseinkben
melyekre egyértelmű
kétségbevonhatatlan válasz
még nem érkezett

de én
lám
nem akarok biztos lenni
semmiben
ha nem tudom megtapintani
megszagolni
megízlelni
azt
ami oly magától értetődő
elbűvölő
és evidens

Impurum

megpróbállak kimenteni ebből az iszalagos
mindenségből
úgy
mintha önmagam kéne megmentenem
mint nemzeteket ment meg néha
a kedvezően alakult történelem
tehát mentenélek
de nem teszem
légy inkább eleven lehetőség
az értelem énekese
tiszted
legyen irdatlan teher:
elmeszesedett összefüggések
és korok
éles röntgenfelvétele
egy vadonatúj tér
melyben a mindenség feszültsége
a szó

Halhatatlan

kérem
jól nézzenek szerte maguk körül
mert ez a miliő
nap-nap után
ide futnak be a hiób-hírek
a felnyitott
fülekbe
rezegnek

remegjetek
ó fülek
ti halhatatlanok

Kép

ha megérkezem
villan a lámpafény
a dolgok ujja hegyén
terhem alatt gyónnak a fotelek
a szőnyegen
piros foltok
tüzes bóbiták
örökségem
a falióra
versenyt ketyeg
Gy. Szabó hexaméterben írt
metszeteivel

Akt

csak beszél
egyre mondja
arca ijedt
fanyar
egyszerűen furcsa
a padlóra szórt
levetett szavak mögül
előbukkan
bőre
húsa

Teremtek

hogy lobogjanak
az atomok
teremtek melléjük
gyanút
titkot
félelmet
(papir)usztekercsbe cso(mag)olt
győz(elme)t

Darázs

a szárítókötélen
mint előhívott filmtekercs
leng
leng az idő
aszalódik
szárad

A nap

felpakolva
üresen
inkább üresen
mint felpakolva
jön-megy
megy-jön
puttonyában
transzcendenciák

Mese

mesélj az óceánról a felhőkarcolókról
találj ki valami kedves
fura szöveget
mindent tudni szeretnék az új világról
kérlelte a kapitányt
a gyerek
régen volt tán igaz sem volt
amikor a kék sárkány
kegyeibe fogadott
kértem
meséljen az óceánról a felhőkarcolókról
a rétről
az öregségről
a hegyekről
a csalódásról
sírva kérleltem
de a kék sárkány szomorúan hallgatott
s most te is hallgatni fogsz
kérdezte a gyerek
arcán gyémánt csöppök peregtek
szólt a kapitány
én
ehhez
nem vagyok már elég bátor

Ajándék

kiválasztok
az atlaszból
egy tengert
tessék
tedd el
emlékbe
a tenger
most éppen
csendes
halat csigát csipkézett kagylót
tengeri sünt polipot
ne keress
tenyérnyi víz bújtatja őket
de az is olyan zavaros

Véres kis szigetek

az álom mellett
szólj
ha tévedek
sárga hullámokká ágaskodik
süllyed a fény
csuda nagy
időhajó ring
csak ring a ködben
most sárga pillangók
raja lengi körbe
ám ők is ijedten fölrepülnek
ha az ébredést jelző toronyban
véres kis szigetek
fel nem tündökölnek

Show

Greenwichtől
száz kilométerre
rojtosra szakad a fény

lovak
patanyomok az égbolton
Lennon show
egyszerű ünnepély

Greenwichtől
száz kilométerre
gyere haza
fáznak már a szavak

Mögöttem

valaki
minduntalan mögém áll
fogja a kezem
mellyel újrafestem
amit meglátok
ilyenkor arra gondolok
fordítva is történhetne már
én állok mögétek
fogom a kezetek
mellyel újrafestitek
azt
amit csak én látok

Jónás

Mária néni
kertes ház lett
Miklós bácsi
domboldal
Évike erdő
Orsolya tiszta forrás benne
Mátyás
madár a rengetegben
Árpád
vitéz
kedvenc mesémben
Jónás
bár ötezer éve ül a parton
belőle
semmi sem lett

Kétezer

negyvennyolc éve ezekre a degesz hasú aknákra
vigyázok
ha úgy vesszük
már emberöltőnyi ideje
de hát ez a mesterségem (ki-ki a maga gondjával-
bajával)
másra összpontosítani alig tudok
bevallom
kezdetben tiltakoztam
elég igénytelen
nagy hülyeségnek tartottam ezt a foglalkozást
de akkori főnököm türelmesen elmagyarázta
nagyon hasznos az én szakmám
mert gondoljak csak arra
mi lenne ha az emberekre hirtelen rájönne a
gyűjtési kedv
és széthordanák a dögöket
nos így állandósultam ebben a szakmában
de
mindjárt azt is hozzá kell tennem
az utóbbi időben mind kevesebben röhögnek rajtam
ez azért is van így
mert egyre ritkábban vetődik errefelé ember
lehet
már senkit sem érdekel ez a kétezer darab hulla
(lehet
már szédülök ettől a sok őrt-állástól
s ezért nem veszek észre senkit?)
mindegy
azt a nyugdíjig hátra lévő néhány hónapot
ha fát vágnak a hátamon
akkor is kibírom

de holnap leltározni jönnek
(nyugodt szívvel szeretnék
a leltározó bizottság elé állni)
még egyszer át kell számolnom ezeket a dögöket:
1…1914…1939…1956…1968…1989…1999
BUUMMMMMM

Hiszek

Istenek
ülnek le velem
ebben a döbbenetben
szüleim kezéből a kardot kiszedik
tisztára mossák tekintetünket
és egy kicsit
minden megpihen

én
hiszek ebben a szünetben

Hontalanság

„Ki a szerencse elhányt rongyaként
legrosszabb állapotját érte el:
az még remélhet, s nincs mit félnie”
(Shakespeare: Lear király)

Treiskirchen

megkékült fellegek
legelnek a láger felett
szolga-szelek súrolják
tisztára az éjszakát
szakadt kabátban
ül az idő
s a meztelen ágak között
reklámfüzetek rongyai
parázslanak
de ezt észre sem veszem
azzal bíbelődöm
hogy a szót
mint eleven madarat
magamba fojtsam

Aranyvillamos

ha egyszer
elindul az aranyvillamos
ha az aranyvillamos
egyszer elindul
ha elindul egyszer
a villamos aranya
a tengernyi aranyat
majd átmentem
egy másik megállóba

Születésnap Bécsben

harminckét évesen
annyi minden láttán
megerősödött már az ember
élt bodzateán
teknőchúson
lágerben
négy kontinens népei között
volt már kifosztott
kirúgott
ideiglenesen jóllakott
harminckét évesen
valahogy
mind nagyobb tél lesz
az ember életében
bohócnak sem jó már
költőnek is elég éltes
harminckét évesen
még annyi minden történhet
szinte fölösleges tervezgetnie
annak aki
harminc
két

Két lépés

a közérzet terein
miféle ujjongás
veri fel táborát?

talán
a bevándorolt tavaszi napsütés?

Kedvesem

vágyom
azt a kézfogást
ezen az ezer kilométernyi távolságon
át
mely olyan nevetséges
olyan szürke
és esőmosott

Tükör

márciusra nyílnak
az ablakok
a városban
ahol ideiglenesen
élek

Calgary 1984

hetek óta
egy idegen kontinens
idegen városa
apró darabkákat
harap testemből

megpróbálom
hozzá szelídíteni magam
keresem útjait
míg jeges szelek
futnak körbe
és fogócskázó kínai gyerekek

hetek óta
egy idegen kontinens
idegen városa
testemből
apró darabkákat harap
nem tiltakozom
nem védekezem
sebes szívemet
mint madárlátta kenyeret
lábaihoz helyezem

Széllovak

tagbaszakadt felhőket ülnek meg
a Csendes-óceán felől érkező széllovak
beljebb
a kontinens fémcsillámai felett
formátlan időbe
nyargalnak

nos barátom
miféle viszontagság ez
miféle élet
óceánok között sodródni
a televényes égben?
miféle erő
miféle végzet
utazik most is büszke szélparipákon?

mint selymes dallam az öregedő fülbe
patájuk dobogása

Gizi

ámulatom kirakata
ragyogás
ha nevet
s kinevet
Gizi meg a magánya
s mert itt ülök
mint rángó fájás
Nyugat-Európa határán
panasza
mint árva madár röppen
szerte a világba
majd éppen énrám
felöltöm hát ruhámnak
ámulatom kirakatába teszem
ragyogásnak

Gumpolskirchen

mintha elhinném
hogy az élet
pihés gyötörvény
maradjunk
ebben
csak örvény

Főpróba

a káprázat színpadán
rügyek
főpróbát tartanak
én csak a reményt gondolom
ehhez a komoly játékhoz
mint akinek eltékozolt díszleteiből
csak ennyi maradt

Törékeny Himnuszok

„teremni, teremni, teremni erőt
hétköznapokra az ünnep előtt”
(Szilágyi Domokos: Hétköznapok)

1999

jönnek
ácsolják már a következő
századot
ebben a hirtelen megnőtt
forgalomban
ugye
a poézis íze is
megváltozott

Játék

a ház mögött
gyerekek
az öreg ház körül
újra bújócskáznak

nyújtod a kezed
de nem te vagy a hunyó
az ijedségtől
elszorul a torkod

gyerekek
az éltes ház mögött
újra bújócskáznak
felporzik kacagásuk

a kertből
hogy jobban lássanak
közelebb jönnek a fák

Remény

csak jönne ki a lépés
ha kijön
elbocsátom
lombot tép
az októberi szél
erdőm hajából

Nyár

kövek között
őrlődik a nyár
lisztjét
elhordják a telek
nőnek
híznak az ünnepek

Kívánság

rendben
beállok én is
a sorba
csak a világot
ne cseréljétek ki
újra

Gyergyó felől

nyugtalan árnyak terelnek
maguk előtt
borízű csendet

a folyó mentén kutyaszelek csavarognak
a víztükörre merészkednek
felszöknek az ernyedt vitorlákra
feljajdulnak csattognak a vásznak

félhomály ül a tájra
beesteledik ebben a században is

Anyám

fáj
hogy nem úgy jöttél
boldogan
és én nem szaladtam feléd
tárt karokkal
a sarki boltig
legalább

Serfőző Ignác

Serfőző Ignác unokája ül a padon
mellette
elszenderedett szénakazlak

az üstház felől
füst szaporáz a magasba
lúgossá főzik az éjszakát

de amott
kötik már a fát
néma tutajok rendeződnek

elfáradt házak ereszében
az éj
csendesen folydogál
egy ismeretlen
álommal meszeli be a fákat

Fények

fáradt
szellős az est
nem lármáznak benne
a szellemek
az est ajka
feneketlen medence széle
torka
ízek temetője
fénye
belenyugvás

az est
ha odanézel

tükör

Álmosan

ínyembe ássák
magukat a szavak
délibábok
csitítanak
lidércek lázasan
ringatnak
jön az álom
a remény
le is taglóz

Küzdelem

veszedelmes valóság
belém harapsz

visszaharapok

Kék

kapukat
bújtat
az este
senki
be nem kopog
senki
be nem csenget
mégis
ráérősen
feltartóztathatatlanul
ki-be jár
rajtuk
a sorsunk

A réten

gondolom a rétet
átballag rajta
a tavasz
készen benne
az illat
a szín
a virágzás
a naplemente
a te beleegyező
bólintásod

Emlék

mélyre
egyre mélyebbre próbálsz ásni gondolataimban
s mint aki
vallatni akar
kérdezed
emlékszem-e erre vagy arra
amikor ilyen vagy olyan idők jártak

szél lapozza füzetünk
oldalai közé
nem is tudom
talán
a tavalyi őszt préseltük

Nem

kabátunk hajtókája
fölrepítve
háttal-mellel
béleljük ki
a vidéket
megkínlódunk
a reménnyel
nem táplál
nem áld meg

Álmom

el nem
űzhetem
emlékezetemben
el nem
hamvaszthatom kétségeimben
fel nem
oldhatom
tenyeremben
szét nem
morzsolhatom
jövőmben
tisztára sem moshatom

If

ha rád gondolok
kásás lesz számban
az emlékezés

Kinn és benn

tüdők alagútjain
mint jó barát
besétál a szén-monoxid
de még semmi sem
merev
még működőképes
a képzelet
léptek alatt
vonaglik
a pillanat
köd ereszkedik alá a Dunán
s mert fáznak
télikabátot öltenek
a házak

ülök
a megsebesült szobában
cigarettafüsttel
keveredik
a század

Ősz

árnyékod harangját
félreveri a fény
ó mi lesz ezután

emlékezetemben hidegebbek
az éjszakák
a nappalok

átszüremkedik a felhőtakarón
maréknyi
kíváncsi napsugár

nélküled is felberregnek az ősz motorjai
és elsuhannak melletted a levelek
elsuhannak

Valamelyikünk

két lyukas garast az életünkért
ha már mindenért fizetnünk kell
öltsük pofánkra
az ünnepi mosolyt:
két fix pont között
a kifüggesztett kötélen
valamelyikünk
mindig ott imbolyog

A reményről

nem tudok asztalhoz ülni
úgy
hogy előbb
étvágyamat veszitek

A zetelaki járdán

hív a Hargita
oda vágyom
csendes tüzeit élesztgetem
éppen
mulatok
a szívekbe nézek:
jéghegyek

ha kiolvastam a sok szívet
kiülök a zetelaki járdára
arra mennek
rám köszönnek őseim
a boldog honatyák
szavaikat elültetem
hogy idebenn
és odakinn is lássák