KULCSRA ZÁRVA

ANTIQUAI KÉPESLAP

Égre feszített vitorlavászon, itatós a
felhő, szárnyaikat lengetik a kőpelikánok.
Szomjas bokor alatt a fény gyíkként szalad,
kék fuvallat kutatja át a szelíd habokat.
Felsejlenek tünedező világok, az álom
tollait zöldre festi a kusza Karib-este,
a pálmafák lombja meg sem moccan, tüzel a nyár,
forró homokon ugrál a pillanat.

ESTI TÁJ

A Hold kék tintát szitál,
két csillag egymásnak integet.
Kozmikus erő tekint rám,
maga előtt ködöt terel.

Fény kiált szememben.
Törékeny égen látomás.
A téren álom álldogál.
Tompán zuhan a szó szívemre.

KULCSRA ZÁRVA

Bűnös a test. Kulcsra zárva.
Titkok-titka minden vágya.

Ösztöne a hiánya. Alvatlan
szellemét bújtatja száz alakban.

Pillantása: illó fények,
birtokában foszlós kények:

szenvedély és illatzápor,
és a gonosztevő mámor.

Megsebezik
a testet. Fűben érlelik.
Konok.
Balsorsban is varázst gyanít.

KAPUKAT MAGADRA

Hiába riasztasz fáradt halakat,
szereled össze a múltat magaddal.

Farzsebedből kikandikál a semmi,
Kötöz a láz, siettet nem lenni.

A kapukat magadra szüntelen kitárod,
szánt az idő benned, bőrödre árkot.

Nem vonz már az űr, sem a merő ősz,
A konok gond hálójában vergődsz.

Térül az este, magához ölelne.
Végtelent kötöző álmok feletted.

ARADI ANZIKSZ

Fénylő kövekre hajt fejet az árnyék,
mellé ül és töpreng a délután,
mintha mondanivalója volna még,
és nyárvégi tájak illata száll.

Százéves bérházak unt szobáiba 
oson, riadtan bújik el a magány,
dohos bútorok mögül int Thália:
indulhat a próba, semmi akadály,

Dérynéről, Jávorról monológ.
Valaki szaval, az utcán est lobog,
parki lámpa fénye vak foltra vadász.

A szűk pillanatban a volt színre lép,
dereng, falra veti árnyát egy emlék.
Sarkon guggol, télről álmodik a nyár.

ÁTVÁLTOZÁS

Nincs miért védekezni,
mitől tartani se már,
ülni a semmiben, várni
a véletlen kitárulkozást.
Ennyi kell a boldogsághoz,
ennyi a várt,
a váratlan csodálkozás.
Látni, amit mások évezredeken át
romlásig láttak:
az aggódás kíntornászait,
kik feledik a feledés varázsszavát.

Változzunk át a csodák évadában.
Öltsük fel a bohócruhát!

Mit számít,
ki kinek az ellensége,
kit kell feldarabolni,
szétszaggatni, forró olajban fürdetni,
keresnek újabb ellenfelet,
akik rettegnek a mától,
és a sors rezgésére
felriadnak a hatalom mámorából.

Valóságba átírt múlt és jelen
lehet a szó,
s talán a félelem.

Megjelent: Irodalmi Jelen, 2012. november 12.