MAJORANA: ARS PRAGMATICA

I.

A költő itt van. Mit érdekelne

Akkor a költészet hava?

Éljen, édesedjen benne

Illúzióink áldott szava.

A többi csak képlékeny, alak,

Menekülni előle nem tudsz.

Kísértsen ezer vak ablak,

Lelked tükrében véres a cucc.

Kétségbeesés? Micsoda éj!

Simuljanak ki ráncaink,

Jöjjön kábulat, tömény kéj,

Nézzünk túl a kor átkain.

Tömheted, ringathatod magad,

Szorgalmasan igyekezhetsz,

A semmit semmivel takarva,

Bámulatos nagy szemekkel.

Túlélni nincs mit, a kór marad.

Megméretkezni minden szóba’

Tán kevés, de ez a feladat.

Öljem panaszom tüzes borba?

Ha az eszmét újjal toldom,

A képzelet épít rá bazárt.

Érzéseim bennük oldom,

Amit a lét magába zárt.

Nem állítom: jó itt a jó,

S az ember ennyire parány.

Vigyük lélekközelbe a szót,

Ne kísértsen ármány és magány.   

II.  

Itt van a költő! Mit érdekelne

Akkor a költészet tana?

Éledjen, édesedjen benne

Illúzióink sóhaja.

A többi képlékeny, malaszt.

Kísért ezer vak ablaka.

Lelkek tükrén véres a tavasz:

Így készül minden ballada.

Kétségbeesés? Micsoda éj!

Viruljanak fel ráncaink,

Jöjjön kábulat, tömény kéj,

Nézzünk túl a kor átkain.

Szorgoskodhatsz, igyekezhetsz,

Tömheted, ringathatod magad,

Szike-éles tekintettel:

A semmi semmivel takar.

Túlélni nincs mit, a kór marad.

Méretkezzél meg a szóval,

Tán kevés, de ez a kaland.

Hadakozz, ne térj nyugovóra.

Ha az eszmét újjal toldod,

A képzelet épít rá bazárt.

Érzéseid bennük oldod,

Amit a lét magába zárt.

Nem állítom: jó itt a jó,

S az ember ennyire parány.

Vidd lélekközelbe a szót,

Ne kísértsen ármány, se magány! 

III.  

Íme, a költő. Mit érdekelne

Akkor a költészet tana?

Éledjen, édesedjék benne

Illúziók sós sóhaja.

A többi képlékeny malaszt.

Kísért ezer vak ablaka.

Lelkem tükrén véres tavasz:

Így készül most a ballada.

Kétségbeesni? Micsoda éj!

Simuljanak ki ráncaim,

Jöjjön kábulat, tömény kéj,

Átlátok a kor átkain.

Bármilyen szorgos lehetek,

Törhetem, ringathatom magam.

Bár szike-éles tekintetem,

A semmi semmivel takar.

Túlélni nincs mit, a kór marad.

Megméretkezni a szóval

Tán kevés. De ez a kaland:

Nem térni sosem nyugovóra.

Ha az eszmét újjal toldom,

A képzelet épít rá bazárt.

Érzéseim bennük oldom,

Amit a lét magába zárt.

Nem állítom: jó itt a jó,

S az ember ennyire parány,

Viszem a lélekhez a szót,

Ne kísértse ármány, se magány!