MAJORANA PALÁSTJA

MAJORANA UTAZIK

Ismét aggódom az örök nyárban,
betakar a lélek, meg ne fázzam.
Új vizekre visz a titkos végzet,
az út és a tenger színes képzet.
Csomagom könnyű, széljárta semmi,
csak a gondjaimnak adok enni.
Ölelnek, rejtenek bűvös szelek.
Hűvös arcokon puha fényszelet.
Hosszú utamon vak lárma övez,
a kilátástalanság megkövez.
Újra veled játszom, még ha fáj is,
az út, a tested és a semmi lázít.

MAJORANA PANASZA

Régóta nem csapoltak költővért!
A költészet mély álomba merült.
Már semmit sem tesznek a költőkért,
A vers a hatalom kezébe került.

A bús szó ruháján cifra kép,
bezárt szívekben a láng csendesült.
A költő elvesztette önérzetét.
A vers a hatalom kezébe került.

A szabadság is oda. Míg kért
volna belőle a költő, rendült
rendekre rakott tűzhöz ujjal ért.
A vers a hatalom kezébe került.

Vérszegény lett az eszme, falfehér.
Kik pénzért vetik a szót, a csepült
rímet, asztalukon fehér kenyér.
A vers a hatalom kezébe került.

MAJORANA VILÁGÉRZETE

Ez a szabadság és a szárnyalás:
a manipulált én-világérzete.
Virágot világra rak az én fele,
a másik fele tarka szárnyú sás.

Ismét ott leszek, hol a képzelet
törmelékei között arany hever.
(A lélek bányáiból az érclelet.)
A padlón olvasatlan könyv telel.

Süllyed a gondolat, a valóság
bárkájába kap, átírja azt, ami
van az én-látomásomra. És tótág
az est, legöngyölt selyemtatami.

MAJORANA NÉHÁNY SORA

Írok én is néhány sort,
arról, mi feldúlta ma a lelkem,
vadvirágok nyíltak, és a kertem
tükrözte a béna kort.

A bokorban pillanat
hasalt, bevérezte a hűs lugast,
égő szemem mélyén vágott utat.
S fáztam szőke fák alatt.

Rám csordult a zöldes fény,
a lombokba temette sorsomat.
Hasonlatra borult a hasonlat.
Ringott az illatos lég.

Mint csillagok, hallgattam.
Zizzenő múlt szállt az asztal felett,
szárnya a köd tintájába kevert
jelen, csöpp halhatatlan.

MAJORANA A FŰRŐL ÁLMODIK

csak a letepert fűre
haragszom
gyanakszom
csak a letepert füvet
habzsolom
taposom
csak a letepert fűről
álmodom
szálldosom

MAJORANA PALÁSTJA

őrzöm
mint konok manók
a mesében a jót
karmazsin palástom
magamra öltöm
láthatatlanná tesz
megvéd a rossztól
börtön

MAJORANA ÉLETE

Szégyellem, hogy így éltem:
lárma, kosz, égi kétely.
Nem hasadt meg tudatom,
üres lett a bankkontóm.

Kegyelemre nem várok,
barátom a mély árok.
Felhorzsolta a térdem
múltam és a végzetem.

Járom én még e táncot,
akaratom leláncolt.
Zsoltárban a jó hitem,
szívemet kiterítem.

MAJORANA BUJDOSIK

Nem olvadok, nincs is kinek.
A szél bokraiban bujdosom.
Panaszkodom a semminek.

Álom sodrában buja som,
mindenem néma villanás,
a kor résein unalom.

A béna évek veled – más.
Mocorgó hegyek bércein
felviláglik e vallomás,

átinal sorsom lécein.
És szénaillat ölel át,
kacagva az éj élcein.