Bréda Ferenc Vanda… Van! Az örök őrök – részlet

Az ontológiai katabázis, azaz a létezéselméleti lerobbanás, zuhanás és alászállás – az élet elélettelenülése – az anyagba zártság idegtépő, platóni és sartre-i–camus-i börtönélménye, a magasabb értékeszmények teljes tartalmi kiüresedése, az axiológiai (értéktani) csőd, az ideális létszint anyagi és kizárólagosan én-központú tényezőktől való vírusolása, a minduntalan proteikusan átalakuló, pszichológiai stratégiázások beláthatatlan gombolyagja, az eszményiség folytonos meggyalázása és lázító kudarca, a haszonelvűség hidegen számító világa olyan infernummá, olyan pokoli taposómalommá alacsonyítja le az emberi létezés általános állagát eme 21. századian hipermodern, ontológiai „termelési regény” lapjain, hogy az eszményi értékrendet képviselő, humanista írónak szinte kötelességszerűen közbe kell lépnie, hogy megmenthesse a szellemiség egykori s immár parányaira szétesett galaktikáiból azt, ami – akár kanti kategorikus imperatívuszként – még menthető.   

Bréda Ferenc: A Vagányok Vandájának

„Visszatérek a papírjaimhoz. Felötlik bennem, hogy effélékkel Vanda szórakozik. Felhív valakit, majd hirtelen mozdulattal lenyomja a vonalmegszakító gombot, és azon vihog, hogy milyen jól átverte az illetőt, aki aztán találgathatja, vajon ki kereste.

Haklik Norbert: Yuppie-élettörténet egy örök Vandával

Ha zuhanással álmodik az ember, valami rossz történik vele a munkahelyén, az egyetemen vagy a szerelemben – morfondírozik Böszörményi Zoltán Vanda örök című regényének főhőse az első fejezetben.

Százs Emese: Vanda örök

„Sokan fogják szeretni, és lesznek, akik utálják. A kettő között senki sem lesz.” Mikor kezembe vettem a könyvet*, a hátlapon Ferdinandy György író pár szavas ajánlóját olvastam el legelőször. Majd rögtön ezután kivették a könyvet a kezemből, és amikor visszakaptam, csak ennyit fűztek hozzá: „Nem rossz könyv, de nem biztos, hogy elolvasnám másodszor.” Na most, akkor mi van? Ez a vélemény nem a kettő között van. Nézzük meg közelebbről, kinek van igaza.