Jámbor Gyula köszöntése

Az újságírás mennyei kenyér azoknak, akik nem akarnak a mennybe menni, de naponta keresztre feszítettnek, hogy megméretkezzenek a világgal és önmagukkal.

A tanítás magját naponta el kell vetni a világ öntudatába, hátha szárba szökik a mágikus búzaszem.

Kenyeret csak a csoda virágzik.

Pascal azt írja: „Isten nagyobb mértékben akar hatni az akaratra, mint a szellemre” – azaz védeni akar bennünket a bűnbeeséstől, melyre csak szellemünk képes. De mi történik azzal, aki naponta bűnbe kívánkozik esni, és nem érdekli, hogy netán mindennap elkárhozik a lelke?

Az újságírás napiparancs, amelyet nem az akarat, hanem a szellem diktál. Ötven éve te ennek a szellemi munkának vagy az élharcosa, kornétása.

Te mindened odaadtad azért, hogy cserébe ne kapj semmit!

Nem azért írtál, hogy mások elismerését kivívd, babérkoszorút tegyenek a fejedre, a dicsőség mámorában megfürödj.

Belső tűz égetett, szavak vihara ösztökélt, a gondolat barikádjain küzdöttél, soha nem lankadó erővel szavaiddal erős várat építettél körénk. És tetted ezt még akkor is, ha minden egyes megpróbáltatásod újabb megpróbáltatást szült.

Nem agyagtáblára vésted, amit vésned kellett, de az aradiak és nem aradiak lelkébe, tudatába, szellemébe örökre bevésted magad.

Legszívesebben, most én is azt a kérdést tenném fel neked, melyet ötven évvel ezelőtt te szegeztél mellemnek:

„Mi leszel, ha nagy leszel?”

Csillogó szemmel ma azt válaszolhatod:

„Maga a szellem és a szeretet.”

 


Megjelent: Nyugati Jelen, 2019. február 03.