Tamási Orosz János „…a szabadságot inkább sóvárogjuk, mint megéljük…”

Tamási Orosz János: „…a szabadságot inkább sóvárogjuk, mint megéljük…”

Nevéhez szinte szállóigékké lett mondatok fűződnek, ami azt jelentheti: Böszörményi Zoltán már meglelte állandó olvasótáborát. Hogy hazájával is így van-e, azt nem tudom, hiszen például ehhez a mondathoz keserű személyes tapasztalatok vezethették: „Rágalmazni, alaptalanul vádolni, megsérteni valakit könnyebb, mint a valóságot megmotozni.” Bizony, így működik errefelé a világ, persze, nézhetjük ennek a jó oldalát is – egyedi, speciális, jellemzően e térségre vonatkoztatható művek születtek és születnek a „befogad és kitaszít a világ” megélt állapotából. 

Halandónak Isten

Szöveget másol íróasztalomra a napfény. / Naponta, tudatosan, / hátha egyszer végképp megfejtem szavait. / Halandónak Isten nem írt soha ily meghatóan.
Csornyij Dávid, Szalai Klaudia: AZ ŐRNAGY, AKI NEM TALÁLTA MEG HAZÁJÁT

Csornyij Dávid, Szalai Klaudia: AZ ŐRNAGY, AKI NEM TALÁLTA MEG HAZÁJÁT

Arcot a versnek című rovatunkban Petőfi Sándornak írt el nem küldött levelét olvassa fel Böszörményi Zoltán.

KINCSEINKBŐL CSAK A SZERELEM MARAD

Nőnapi szerelmes versvideó.