Gyász

Az elmúlt hét végén emberi élet áldozatát is megkövetelte a szórványmagyarságban megjelenő napilap, a Nyugati Jelen. A misszió, a küldetés, az elhivatottság, a magyar szónak oltárán feláldozott szellemi munka, a nap nap utáni küszködés, vívódás, vesződség, tenni akarás, elmondott jelbeszéd, a valóságra nyitott ablakok, az elköltött temérdek pénz immár nem volt elég, meg kellett tetézni egy ember életével is.

Őrségben

A város szélén, föld alá rejtett lőszerraktárra vigyáztunk.

Szándék

Bár nem volt erre megbízatásom, Brazíliába készülődtem, hogy gyárat vásároljak. Vállalatom igazgatótanácsa tartózkodóan, szinte ellenszenvvel hallgatta meg az üzlet megkötése mellett szóló, részletesen előadott érveimet, de rövid tanácskozás után, minden magyarázat nélkül, határozottan elutasította ajánlatomat.
Onagy Zoltán:  JELEN + JELEN + IRODALOM

Onagy Zoltán: JELEN + JELEN + IRODALOM

 A pluszt az adja meg, hogy visszaolvasva a szöveget, már önmaga sem biztos a részletekben, s képtelen szétválasztani a valóságot a fiktív elemektől, annyira összekuszálódnak a szálak. És ez a csodálatos minden alkotásban. Ott a megélt élet, mégis milyen könnyedén és fájdalommentesen játszunk elemeivel, mintha nem mi éltük volna át a tragédiát, mintha nem mi véreztünk volna el azokon a valós valótlan barikádokon, mintha nem rólunk szólna ez az egész tragikomédia, hanem valaki másról, aki mégis belőlünk kandikál ki.