Kántás Balázs: A SÓVÁRGÁS RETTENTŐ ANATÓMIÁJA

Kántás Balázs: A SÓVÁRGÁS RETTENTŐ ANATÓMIÁJA

Böszörményi Zoltán Sóvárgás című kisregénye a 2010-es évek kortárs magyar prózájának abba az irányvonalába illeszkedik, mely az emberi léthelyzetek szélsőségeit, ezzel együtt korunk társadalmi problémáit igyekszik a lehető leghitelesebben ábrázolni. A kisregény drámai regiszterét erősíti, hogy a világra reflektáló én-elbeszélője egy tizenegy éves kislány. A gyermeki nézőpont nem változik a narratíva folyamán, ez még hatásosabbá és hitelesebbé teszi a művet.  
Kántás Balázs: MÉGIS-MORÁL AZ ELMÚLÁSSAL SZEMBEN

Kántás Balázs: MÉGIS-MORÁL AZ ELMÚLÁSSAL SZEMBEN

Böszörményi Zoltán Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötete voltaképpen nem más, mint az érett költő számvetése saját életével és az emberi létezéssel általában, illetve eddigi, leginkább a későmodernség poétikáját követő, filozófiai-humanista költészetének szintézise. A kötetcím ugyan elsőre szerelmes-erotikus tematikát sejtet, mely valóban egyik vonulata a kötetnek, ám e meditatív-intellektuális-filozofikus versgyűjtemény mindezen jóval túlmutat.
TOP 10-ben a JIND, a Sóvárgás román fordítása!

TOP 10-ben a JIND, a Sóvárgás román fordítása!

TOP 10-ben a JIND, a Sóvárgás román fordítása!   Nemrég, május 23-án mutatták be Temesváron a La Două Bufniţe nevű könyvesboltban (Unirii  tér 11.) Böszörményi Zoltán Jind című kötetét, amely a Sóvárgás címú kisregény román fordítása. Gábos-Foarță Ildikótól, a kötet fordítójától érkezett a hír, hogy májusban a Jind a könyvesbolt legjobban eladott 10 könyve között szerepelt. A román fordítás a Brumar Publishing House kiadásában jelent meg idén, szinte egy időben a Sóvárgással.  
Találkozz velem az Ünnepi Könyvhéten!

Találkozz velem az Ünnepi Könyvhéten!

Találkozz velem az Ünnepi Könyvhéten! Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia szerzői között idén az Ünnepi Könyvhéten én is dedikálom Neked a köteteimet – a Sóvárgás című kisregényemet és a Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötetemet. Találkozz velem szombaton, június 15-én 15–15.30 óra között, illetve vasárnap, június 16-án 13.30–14 óra között a 19-es pavilonban.