Felvetődött bennem, hogy egyes dolgot, jelenséget, elméletet teljesen felesleges bebizonyítani, már csak abból az egyszerű – szillogizmussal is igazolható oknál fogva –, miszerint nem kell, és nem is lehet mindent alátámasztani.
Akkor minden az itt és most körül forgott, amit alig húszévesen keserűen ízlelgettem. Nem voltak ideáim a heideggeri tételekről. Számomra, a tánc és a mozgás, a ritmus szimmetriáiba szerelmesedettnek, az irodalom messzi bűvöletnek tűnt.
Erdélyi Riport – VII. évfolyam 17. szám – 2008. április 30.
Két regényén dolgozik, a versírást egy időre félretette. Böszörményi Zoltánnal, az Irodalmi Jelen főszerkesztőjével az idegen nyelven való megjelenés fontosságáról, Vanda örök című kötetének fogadtatásáról, a regényírás kihívásairól, illetve az idén hétéves folyóiratának hatásáról Nagyálmos Ildikó beszélgetett.
Illúziótlan, illat nélküli és színtelen volt a pillanat, amikor regényem utolsó mondata után leütöttem a pontot. Hittem, reméltem, ha befejezem, legalább hiányérzetem lesz, vagy valami ilyesmi.
Többször is elolvastam regényedet, és csodáltam hogyan merülsz alá önmagadban és a világban. Megírtad életed és életünk regényét, csak az alvajárók nem tudnak vagy nincs elég bátorságúk azonosulni veled, és hihetetlenül nagy kultúráddal, hogy újra felfedezzék a szépségeket gyönyörű lírai részletekben, vagy vergődjenek a múltban és a jelenben ébren, felelősségük terhes tudatával megküzdve a végtelen idővel. Boldog vagyok, hogy találkoztam Veled.
Pongrácz Mária
Nagyszerű regény!
Legutóbb, mikor a Vaskaputól és Krassó-Szörényből jöttünk visszafelé októberben, a Jelen Házban kaptam meg Zoltán legújabb könyvét, a Míg gondolom, hogylétezemet.
Nagy érdeklődéssel olvastam végig, szó szerint végig, nemigen lehetett letenni.
Ezúttal is köszönöm Zoltánnak, illetve a Jelen Kiadónak, hogy ez a könyv megszületett. Mintha nyomtatott online történetet olvastam volna. Nagyszerű regény!
Barátsággal,
Gábor
Az El nem küldött levél Petőfi Sándornak című vershez
Kati Miklós
Nagyon szép vers, méltó kedvenc költőnkhöz, aki rövid/ ismert élete alatt annyi gyönyörű szerelmes és hazafias verset írt. Csak remélni lehet, hogy a csatatéren és nem idegen földön “ágyban, párnák közt” halt meg. Verseiben viszont örökké élni fog.
Az El nem küldött levél Petőfi Sándornak című vershez
Regina Galambos
Megható levél, méltó a nagy költő életéhez! Csak azt hiszem,már tudjuk bizonyosan nem került a távoli orosz bányába! Úgy halt meg,ahogy a szíve vágya volt,a csata fegyverei hangos forgatagában. Emléke mindörökké legyen áldott a magyarok között!🙏
A Lobbanás című vershez
Edit Siposné Tóth
A verset a természeti kép, vagy az ízzó vágy ihlette? Mindkettő csodás! Köszönöm.
A Lobbanás című versről
Katalin Rácz
Nagyon gyönyörű szép látvány és csodálatos gondolatok ! Köszönöm szépen!
Egy jó regény kimeríthetetlen értelmezési/olvasati lehetőséget kínál. A Regál ilyen regény. Lázár Kinga idézetei közül egy különösen elgondolkodtató. »Vajon én hogyan viselkednék a helyükben?« A kérdést Tamás, a főszereplő teszi fel. Igen, érdemes ilyen szempontból is közelíteni a szereplők bemutatásához, s önmagunknak is feltenni a kérdést: Vajon én hogyan viselkednék a helyükben?
Nagyon szépen, találóan, meglepően vagy éppen megtorpantóan bánik a szerző a szavakkal, a magyar nyelvvel és a kulturális, irodalmi műveltségünkkel – egyszerre. (Moly.hu)