Álom

Múlt éjjel álmot láttam. Metafizikai valóságot.

Íme a tartalma.Házat vásároltam egy ismeretlen város tehetősebb negyedében. Mielőtt átvettem a kulcsokat, a volt tulajdonossal egy utolsó terepszemlét tartottam. A nappali tágas, hatalmas szoba volt. Kirakat nagyságú, keletre néző ablakai előtt virágoskert virított, melyet időnként a mennyezetre erősített csövekből aláhulló vízpára frissített. A padlót takaró barna padlószőnyeg azonban fakónak, elnyűttnek látszott. Meg is jegyeztem, ezt feltétlenül ki kell cserélnem.A nappaliból nyíló ajtó visszavezetett az udvarra. Feltűnt, hogy a ház oldalfalának tőszomszédságában négy vagy annál is több macska tanyázott. Bundájuk színét a kinti homály miatt nem vettem ki tisztán, ezért nem sokat törődtem velük. (A fekete szín biztosan feltűnt volna.) Odébb, nem messze tőlük, egy apró szemű dróthálóketrecben fehér egerek garmadája futkározott.Az udvarról az üres garázsba mentünk. Feltűnt, hogy a helyiség végében egy lejáró nyílásából fény világlott. Arra vettük lépteinket. Keskeny, vasból szerkesztett lépcső vezetett a mélybe. Olyan szűk volt a hely, hogy csak egyenként fértünk el. Nem sokat töprengtem, elsőként indultam lefelé. A lejáró végében meghökkentő látvány tárult elém. Nappali fényben úszó, magas mennyezetű, háznagyságú terembe értem. Egyik részében Linotype gyártmányú, nyomdában használt betűszedő gépek porosodtak. Mellettük, körülöttük azonban senki sem tartózkodott. A terem másik végében savas eljáráson alapuló fémbevonó vonal működött. A mennyezetről kisebb konténerek gördültek, s merültek el az alattuk sorakozó különböző vegyi anyagot tároló kádakban. A karok önműködően süllyedtek, emelkedtek. Embert nem láttam. A meglepetéstől magamhoz térve szólni akartam kísérőmhöz, de őt már sehol sem találtam.Visszatértem az udvarra, ahol az előbb látott macskákkal találkoztam. Mindegyik szájában fehér egér volt. Éppen falatoztak. Az udvaron álló terebélyes fa alatt beszédre lettem figyelmes. Többen is ültek az asztal körül. Mindegyikük kezében egy kisebb pocegér volt. Miután leharapták orrukat, félre tették, s egy kosárból másikat vettek elő.

Reggel felébredvén, azon csodálkoztam, mennyire tisztán és világosan emlékszem vissza az éjszaka látott álmomra.

Íme a megfejtése: az ember, mindig többre áhítozik, mint amennyire szüksége van, azaz a felesleggel többnyire nincs mit kezdenie; a gyengék és kicsik sorsa felett, mindig a nagyok döntenek, a nemlétben teljesen mindegy, mi történik a testtel.

Ja, és mit jelent a pocegerek utálatos, szürreális képe?

Talán ezt: a beteges fantázia nem ismer határt.

Megjelent: Nyugati Jelen, 2009. január 13.