Hillary

Hogy örvendtem-e az ohaiói, texasi, Rhode-Island-i győzelmednek? Végtelenül! Tiszta szívemből. Neked drukkoltam végig, kedves Hillary.

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, hogy demokrata párti vagyok. Ez már nagyon régen kezdődött, még Carter volt az elnök. Egykoron, Aradon, a Horea utcában a Szabad Európa magyar adását fülhallgatóval követve, az egész éjszakát átvirrasztottam, s reménykedtem Carter elnök győzelmében.

De mindhiába.

Reagen győzött.

El voltam keseredve.

Még ma sem értem, miért, nem bíztam Reagenben.

Végül nem is volt olyan rossz elnök. Amikor az örök vadászmezőkre költözött, gondolatban elbúcsúztam tőle, úgy, ahogyan egy volt filmszínész-elnöktől szokott az ember: hatalmas nosztalgiával a lelkében.

A mostani demokrata Clinton–Obama vetélkedőt figyelve újra belelkesedtem, s a versengés kapcsán sok minden felmerült bennem. Először is az, hogy mindketten rendkívül intelligensek, nagy munkabíró képességgel rendelkeznek, átlagon felüli tehetségek, kiváló szónokok.

Mégis dönteniük kell a demokratáknak, kivel szállnak harcba az elnöki székért: a rutinos, villogó elméjű Hillary-val, vagy a karizmatikus, nyugodt természetű Obamával.

Vagy mindkettővel. Hiszen a keddi megméretkezés után Hillary megpedzette ezt a lehetőséget. Obama hagyta, hogy elmenjen a füle mellett a korai ajánlat. Pedig nem járna ő sem rosszul, ha figyelembe vesszük, hogy a michigani és floridai előmérkőzések eredményei nem hoztak eredményt Hillarynek, pedig ő nyerte meg mindkét „futamot”. Ha a demokraták caucus-sza mégis úgy dönt, hogy újra megrendezik a versengést, Obama csak hátrányba szorulhat.

Tehát minden lehetséges még. Még az is, hogy magam is változtassak véleményemen annak függvényében, történnek-e váratlan események, s milyen információk birtokába jutok.  

Megjelent: Nyugati Jelen, 2008. március 06.