Játék

...csak a támadásban van zengő játék – írja valahol Nietzsche, amikor wagneri mítoszstruktúrákat akar rombolni és felkészülni a saját magával való megméretkezésre. Támadni mindent, ami jellegtelen, örömmentes, áthatolhatatlan és felesleges.

Csakugyan, képesek vagyunk-e mi is erre a bűvészi mutatvánnyal felérő tettre?

Huszonéves koromban, mint talán mindannyiunk egyszer, meg akartam váltani a világot. Az archimédeszi pontot kerestem, melynek segítségével a sarkából fordítom ki a mindenséget.

A tiszta érzelmeket, az álmok gyönyörét és beteljesülését, a morális társadalmat kerestem, kutattam, mert még nem érintett meg, nem hatalmasodott el felettem a bűn és a bűnbeesés aktusa, a reménynek tavaszi illata volt és felhőtlen, megfoghatatlanul szép és ragyogó égboltja.

A megméretkezést, a harcot, az ütközetet nem a konfrontáció kedvéért, üdvösséget rejtő, diadalmat kereső céllal fürkésztem, hanem önmagam megvalósulását, társadalmi érvényesülését, a megbecsülést, a hírnevet, a győzelem mámorát kívántam tőle.

A gondolataim akkor csapongó, fegyelmezetlen és lavinaszerűek voltak. Úgy láttam, egy új világ virágzott bennem és körülöttem.

Amennyire megállíthatatlannak és természetesnek tűnt tündöklése, annyira erősödött bennem a hit, hogy jó irányba evezek, és termékeny partok felé sodor a végzet.

Állhatatosságom, rendületlenségem is kezeskedett ezért.

Az ütközetek hevében pedig sok mindenről megfeledkeztem. Többek között arról, hogy a világot minden áron megváltani akarásom nem ad elegendő eszközt a kezembe, tapasztalatot sem nyújt, s hadakozásaim közben jó tanácsra sem számíthatok az ellenségtől.

Egyszer csak váratlan fordulat állt be. Minél tovább harcoltam, annál inkább elidegenedtem önmagamtól. De nem csak. Azoktól is, akikkel a csatát vívtam. Egyszerre a szabadság már nem annak látszott, aminek reméltem és hittem, harci eszközeim is hatékonytalannak bizonyultak, az ellenség sem tűnt már könnyen legyőzhetőnek, a bennem megbokrosodott ideák is veszítettek varázserejükből.

Lassan rádöbbentem, tulajdonképpen nem az a küldetésem, hogy megváltsam a világot.

Hanem, hogy egy újat teremtsek.

Ma sem tudom, a kettő közül, melyik rejt több veszélyt és kilátástalanságot.

Megjelent: Nyugati Jelen, 2009. március 11.