Szemelvények
Tamás kiválónak ítélte a repülőn felszolgált vacsorát. Talán túl sok is volt, gondolta, de a málnaízes desszertet azért még elfogyasztotta. Számítása szerint még négy óra volt hátra az utazásból. Ki lehet bírni, bátorította magát. Valamivel nyugodtabb volt. A szívét szorongató feszültség kissé alábbhagyott. Csak érkezzen meg épségben, aztán jöjjön, aminek jönnie kell, vélekedett, s hátradőlt székében. Könyve után nyúlt, kinyitotta a jelzésnél és olvasni kezdett.
Tavaly ilyenkor Londonban voltam. Különösen meleg volt, s két hét alatt mindössze kétszer esett az eső. Azt hiszem, londoni viszonylatban ez időjárási csúcsnak tekinthető. Mondogattam is magamban, hogy lám, mennyire eklatánsan mutatható ki a felmelegedés okozta klímaváltozás. Este a brit televízió hírcsatornáinak adásait figyelve, keserűen kellett megállapítanom, hogy nem csak az időjárásban állt be radikális változás, hanem az irodalmi Nobel-díjak fogadtatásában is. A hírbeszámoló ugyanis arról szólt, miként reagált az akkor 87 éves Perzsiában született angol írónő, Doris Lessing irodalmi Nobel díjának hírére. (Majdnem születésnapján – 1919. október 22-én született – érte a kellemes meglepetés.) A londoni fekete taxiból kiszálló, bevásárló szatyrokkal megpakolt idős hölgy az őt megrohanó riportereknek valami ilyesmit válaszolt: harmincöt évvel ezelőtt kellett volna megkapnom a díjat, most már teljesen mindegy.
Néhány nappal ezelőtt, nagyobbik lányom azt üzente Torontóból: „Kapaszkodjatok, itt a világ vége!”
Igen! Igen! Igen!
Valami sikerült, valami történt a tizenkettedik órában. Hihetetlen, de igaz! Három aranyérem, egy ezüst, egy bronz.
Naponta kétszer is meglátogatom a Nemzeti sport honlapját, s minden alkalommal abban reménykedem, hogy végre megtörtént a csoda, a magyar olimpiai csapat aranyat nyert. Pedig tizennégy napja nem olvasok másról, mint arról, hogy miért nem sikerült a pontszerzés a magyar olimpikonoknak.
”Az öttusázóinkat nem szerették a kínai lovak” – olvasom az egyik híradásban, a másikban: „Ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna. A női kézilabda-válogatott kikapott az elődöntőben Oroszországtól, a női vízilabdázók – megkérdőjelezhető játékvezetői ténykedéssel – háromgólos vezetésről nem tudták megnyerni az Ausztrália elleni bronzmérkőzést, a mindent eldöntő ötméteres párbajból pedig vesztesen kerültek ki. A férfi öttusázók minden idők leggyengébb magyar olimpiai szereplését produkálták – nagyrészt a vendéglátók makrancos lovai miatt.”
Nézem az olimpiai játékokról szóló beszámolókat, rövid tudósításokat. Valamiért nincs türelmem odafigyelni, átélni, végig izgulni az előfutamokat, a párharcot, a gyepen, vízen, vagy éppen a vízben úszó, labdát pörgető, fejest ugró versenyzők hadát, a kalapácsot repítők, a tornászok megannyi szeren történő versengését. Bár behunyom szemem, mégis azon kapom magam, hogy érdekel, ami a versengés pattanásig feszült hangulatában történik, nem a közömbösség uralkodik el felettem, hanem magam is átveszem a küzdelem szította láz és izgalom forróságát, a mindenségben megfürdő, a mindenséggel versenyzők célirányos, a mindenséget legyőzni óhajtók akaratát.
Felvetődött bennem, hogy egyes dolgot, jelenséget, elméletet teljesen felesleges bebizonyítani, már csak abból az egyszerű – szillogizmussal is igazolható oknál fogva –, miszerint nem kell, és nem is lehet mindent alátámasztani.
Akkor minden az itt és most körül forgott, amit alig húszévesen keserűen ízlelgettem. Nem voltak ideáim a heideggeri tételekről. Számomra, a tánc és a mozgás, a ritmus szimmetriáiba szerelmesedettnek, az irodalom messzi bűvöletnek tűnt.
Illúziótlan, illat nélküli és színtelen volt a pillanat, amikor regényem utolsó mondata után leütöttem a pontot. Hittem, reméltem, ha befejezem, legalább hiányérzetem lesz, vagy valami ilyesmi.
Nem tudom, mi késztette Blaskó Pétert, hogy visszautasítsa a Kossuth-díjat. Forradalmat akart-e? Az értelmiségiek forradalmát?
Ám lehet-e forradalmár az, aki szélsőséges?
Azaz szélsőséges-e minden forradalmár?
Ingyenesen letölthető könyvek
Letölthető hangoskönyvek
Legfrissebb
Szemelvények, Próza
Szemelvények, Vers
Recenziók, Szemelvények
Események
Olvasóim írták
A regényekről
Drága Zoltán,
Többször is elolvastam regényedet, és csodáltam hogyan merülsz alá önmagadban és a világban. Megírtad életed és életünk regényét, csak az alvajárók nem tudnak vagy nincs elég bátorságúk azonosulni veled, és hihetetlenül nagy kultúráddal, hogy újra felfedezzék a szépségeket gyönyörű lírai részletekben, vagy vergődjenek a múltban és a jelenben ébren, felelősségük terhes tudatával megküzdve a végtelen idővel. Boldog vagyok, hogy találkoztam Veled.
Pongrácz Mária
Nagyszerű regény!
Legutóbb, mikor a Vaskaputól és Krassó-Szörényből jöttünk visszafelé októberben, a Jelen Házban kaptam meg Zoltán legújabb könyvét, a Míg gondolom, hogy létezemet.
Nagy érdeklődéssel olvastam végig, szó szerint végig, nemigen lehetett letenni.
Ezúttal is köszönöm Zoltánnak, illetve a Jelen Kiadónak, hogy ez a könyv megszületett. Mintha nyomtatott online történetet olvastam volna. Nagyszerű regény!
Barátsággal,
Gábor
Az El nem küldött levél Petőfi Sándornak című vershez
Kati Miklós
Nagyon szép vers, méltó kedvenc költőnkhöz, aki rövid/ ismert élete alatt annyi gyönyörű szerelmes és hazafias verset írt. Csak remélni lehet, hogy a csatatéren és nem idegen földön “ágyban, párnák közt” halt meg. Verseiben viszont örökké élni fog.
Az El nem küldött levél Petőfi Sándornak című vershez
Regina Galambos
Megható levél, méltó a nagy költő életéhez! Csak azt hiszem,már tudjuk bizonyosan nem került a távoli orosz bányába! Úgy halt meg,ahogy a szíve vágya volt,a csata fegyverei hangos forgatagában. Emléke mindörökké legyen áldott a magyarok között!🙏
A Lobbanás című vershez
Edit Siposné Tóth
A verset a természeti kép, vagy az ízzó vágy ihlette? Mindkettő csodás! Köszönöm.
A Lobbanás című versről
Katalin Rácz
Nagyon gyönyörű szép látvány és csodálatos gondolatok ! Köszönöm szépen!
A Regálról
Egy jó regény kimeríthetetlen értelmezési/olvasati lehetőséget kínál. A Regál ilyen regény. Lázár Kinga idézetei közül egy különösen elgondolkodtató. »Vajon én hogyan viselkednék a helyükben?« A kérdést Tamás, a főszereplő teszi fel. Igen, érdemes ilyen szempontból is közelíteni a szereplők bemutatásához, s önmagunknak is feltenni a kérdést: Vajon én hogyan viselkednék a helyükben?
A semmi bőre
Nagyon szépen, találóan, meglepően vagy éppen megtorpantóan bánik a szerző a szavakkal, a magyar nyelvvel és a kulturális, irodalmi műveltségünkkel – egyszerre. (Moly.hu)