A Napsugártól a József Attila-díjig

A Napsugártól a József Attila-díjig

Irodalmi Jelen, 2012. március 25., Boldog Zoltán Amikor a József Attila-díjasok névsora megjelent sajtóhírként, az állt a neved mellett: író, költő. A líra előbb kapott szerepet az életedben, hiszen 1979-ben jelent meg az Örvényszárnyon és 1981-ben a Címjavaslatok. A prózaíró viszont csak 2005-ben ébredezett benned. Mi motivált, hogy kipróbáld magad a prózában is?

A JÓSLAT

Ha valaki Theodosius házát keresi, nem talál rá. Mit lát az arra tévedő?  Indák szövevényét, folyondárok hálóját, narancsfák falát, a természet tobzódását. „Itt nem elbújni, ide megszökni lehet” – mondták ivócimborái, ha a cachaça felforrósította agyukat. „Ház, netán kunyhó, sehol” – nevettek, ha nagy ritkán hazakísérték. Ami abból állott, hogy végigóbégatták a völgyet, felzavarták a szunnyadó állatokat, s a madarakat égi pályára küldték: cikáztak, csapongtak a légben irányt vesztetten.

SZOMBAT

A Poppschitz házaspárnak nem született gyermeke. Márton és felesége mindennel megpróbálkozott, még ráolvasással is. Hiába, Lizett nem esett teherbe. Kikérték a padre véleményét, ám ő nem tudott tanácsot adni. A falu orvosa mindkettejüket megvizsgálta, erősítő porokat írt fel. Ezek sem hozták meg a várvavárt eredményt. „Van itt elég gyerek a környéken, örökbe kéne fogadniuk egyet” – javasolta a patikus. De még a legszegényebbek között sem akadt, aki lemondott volna valamelyik csemetéjéről.

TIZENÖT KENYÉR

– Ebben a faluban még az időt is másként mérik. Nincs itt sem múlt, sem jövő, csak jelen van. Az emberek azért dolgoznak, hogy most egyenek, most igyanak, most mulassanak. Nem sokat törődnek azzal, ami volt, mert az idő egyirányú, hiábavaló visszatekinteni, a jövőt fürkészni pedig értelmetlen – legyintett lemondóan a patikus.