Tárca

Jámbor Gyula köszöntése

A tanítás magját naponta el kell vetni a világ öntudatába, hátha szárba szökik a mágikus búzaszem. Kenyeret csak a csoda virágzik.
AMIKOR ELSZABADUL A POKOL…

AMIKOR ELSZABADUL A POKOL…

Kell-e rögeszmésen ragaszkodnia az olvasónak vagy irodalomkritikusnak ahhoz, hogy műfajilag meghatározzon egy prózai írást? Ha igen, akkor Király Farkas Sortűz* című munkáját olvasva elbíbelődhet ezzel a kérdéssel. De miért is lenne ez fontos, ha az írás, esetünkben a mozaik-regény történeteiben, kordokumentumi törekvésében egyszerűen csak szórakoztatni, elbeszélni, mesélni akar arról, amiről az elmúlt harminc évben már félkönyvtárnyi anyagot írtak – nevezetesen a szocialista Románia 1989 decemberét megelőző korszakának gazdasági, társadalmi, szellemi állapotáról.

Nyolcezer ünnepnap

Ünnepelni kell, mert az ünnep magasztossága lelki energiát ad, feltölti állandó kétségek között őrlődő lényünket reménnyel, a folytatáshoz szükséges malaszttal, áthangolja indulatainkat, átszínezi környezetünket, megszépíti világunkat.
A TUDAT JÁTÉKAI

A TUDAT JÁTÉKAI

„Az emberiség történelme nem más, mint annak a sorozatos, célirányos értékszerzésnek a hajszája, melyben egyének vagy kisebb közösségek érdekakarata érvényesül. Szőcs úgy áll be ebbe az érdekhajszába, hogy kultúrértéket teremt, „pipacs-periszkópokon” figyeli a fenti világot. Nem rácsodálkozik, hanem ráérez, megszagolja, megérinti. Nem akarja magáénak tudni, ami nem az övé, hanem mindazt, ami körülveszi, értelmezni, átszerkeszteni, látni, láttatni szeretné.” – ​​​​​​​Írásom Szőcs Géza válogatott verseiről.

Az irodalomról

Nézem egyik kollégám videófelvételét. Új könyvének megjelenése előtt állt kamerák elé. Bevezetőjében arról beszél, kis filigrán történeteket írt meg, szereti ezt az irodalmi filigrán munkát, ezekből az apró történetekből írt három monstrumot.

A hangulat világteremtő ereje

Az utóbbi években majdnem minden húsvétot Barbadoson, a Karib-térség legtávolabbra eső szigetén töltöttem, ahol évente néhány hónapot önkéntes száműzetésben élek. Reggelente korán kelek, még a haldokló éjszaka árnyai téblábolnak a tenger felett. Mielőtt felkel a nap, a távolban szikrázó fénypontok, a szigetről menetrendszerűen távozó, behemót turistahajók nyomai a láthatár fekete tükrén. Ez már biztatást ad, hangulatot kelt, a remény sugarát küldi szemlélődésem figyelmébe, pár perc, s itt a hajnal.
MÁRAI SÁNDOR ÉS AZ IRODALMI NOBEL-DÍJ

MÁRAI SÁNDOR ÉS AZ IRODALMI NOBEL-DÍJ

Nem ragadtam volna tollat, ha Márai naplóit olvasva eszembe nem jut az a lázas izgatottság, amellyel az egykor Torontóban élő Faludy György irodalmi Nobel-díját rebesgették. „Hallottad, Faludyt felterjesztették! Meg kell kapnia. Ha van igazság a földön, idén az övé lesz a Nobel.”
MINDSZENTY HERCEGPRÍMÁS, THOMAS MANN ÉS MÁRAI SÁNDOR

MINDSZENTY HERCEGPRÍMÁS, THOMAS MANN ÉS MÁRAI SÁNDOR

Az elmúlt hetekben Márai Sándor és Thomas Mann 1949-es naplóbejegyzéseit olvastam. Ebben az időben mindketten emigrációban éltek. Thomas Mann az egyesült államokbeli Kaliforniában, Pacific Palisadesben lakott, míg Márai Olaszországban, Nápolyban élt. Bár a világ két különböző pontján tartózkodtak – óceán választotta el őket egymástól –, a Mindszenty-pert mindkét író fontos eseménynek tartotta.
ELMARADT TALÁLKOZÁSAIM MÁRAI SÁNDORRAL

ELMARADT TALÁLKOZÁSAIM MÁRAI SÁNDORRAL

Megvallom, az elmúlt évtizedben rögeszmémmé vált a sorozatos torontói találkozások elmulasztása. Ugyanakkor, egyre több Márai-művet ismertem meg. Minél többet olvastam tőle, annál inkább megfogalmazódott bennem a meggyőződés: jobb is, hogy nem foghattam kezet vele, mit is mondhattam volna neki érdekeset, gondolatébresztőt, mivel nyűgözhettem volna le a figyelmét, ha akkor csak néhány versét ismertem.
PEARL HARBOR, MÉG EGYSZER

PEARL HARBOR, MÉG EGYSZER

Tízezer éve ilyen vagy olyan eszközökkel háborúzunk, ez az idő mégsem volt elegendő, hogy valamicskét tanuljunk, levonjuk tragikus  tapasztalatainkból a megfelelő következtetést.