Recenziók

Takács Máté: Ami a lelket nyomja

„Csak egyet olvass el. Legfeljebb kettőt. Aztán olvass valami mást.” Ezt a tanácsot kaptam Böszörményi Zoltán novelláskötete mellé. Akkor csak sejtettem, most már tudom, miért. Mert nehéz. Megül, mint a csülkös bableves szalonnás túrós csuszával. Aztán győzzem megemészteni.  

Németh István Péter: Kihullt lapok egy olvasónaplóból

Böszörményi Zoltánt is a szegénység indította útnak, mint megannyi magyar népmesei hőst, s eddigi élete tapasztalatban, emberismeretben, gyűjtött látványokban és élményekben igen gazdag, olyannyira, hogy az akárkinek nem adatik meg. Márai Sándor szerint az életünk olyan, mint egy közepes regény. Böszörményi Zoltán előtt a lehetőség: énregényét (Ich-Roman-ját, ahogy Babits mondta) ne közepes, de jó regényként írja meg a jövőben. Ha már az ember nem magában, hanem másokért világol.

Brauch Magda: Láttatni

Talán a kötet legértékesebb darabjai azok az életképszerű írások, melyek szereplői szegény, többnyire falusi környezetben ábrázolt kisemberek. Életükből a szerző szomorú, néha tragikus eseményeket örökít meg jól érezhető rokonszenvvel, empátiával. Ez annál is szembetűnőbb, mivel a főszereplők gyakran tíz éven aluli gyermekek, kisfiúk, akiknek legcse­ké­lyebb vágyai sem teljesülhetnek (A bicikli, A piacon, Vá­gya­kozás). 

Az éj puha teste a România literară folyóiratban

                          A România literară 33-as, 2010. szeptember 3-án megjelent számában részletet közöl Az éj puha teste román (Trupul molatic al nopţii), megjelenés előtt  álló fordításából.

Révay András: A gyermek és az üzletember

Két gyerekkori emlék közé az üzletember becsapása került (A bicikli, A kék irattartó, A nyomozás), vagy két másik gyerektéma (A piacon, Vágyakozás) után egy olyan tömör filozófiai eszmefuttatás mindössze két nyomtatott oldalon (Látni), hogy Hegel is gratulálna hozzá.

Juhász Krisztina: A világ párpercesekben

Súlyos dolgokról beszélni néhány percben? Örkényt követve? Itt most vagy nagy átverésről van szó, hasfájós humorral a végén, vagy feszültséget hordozó, sokatmondó rövid szövegekről. Az író ez utóbbit választotta. Végletekkel teli történetek ezek: életről, halálról, pénzről, szegénységről, igazságról, hazugságról, kiszolgáltatottságról, egyszeri, mégis sorsfordító döntésekről.

Bátorligeti Mária: „Én vagyok ez a váratlan idegen”

Az egyik legérdekesebb fejezete a kötetnek a Szilánkok. A miniatűr versek formailag a szilánkosra tört gondolatok képzetét keltik. Vannak közöttük posztmodern epigrammák: „ki / megméretkezni / kész / harcban áll / szüntelen” (A harc), gondolat-szösszenetek, gnómák, nyelvi sziporkák: „egy lakható versben/ otthon érzi magát / minden gondolat”  (Otthon), paradoxonok: „az öröklétnél / semmi sem / fontosabb / csak az / öröklét” (Fontos), régi bölcsességek felülírásai, almanachlíra-utánzatok: „a Tiszán / a szerelem / kompja / téged is / áthozna” (Vágy),  önreflexiók, szentenciák, evidenciák, bölcs tanácsok, különféle rövid gondolatfoszlányok stb.

Széles Klára: A tapintható és a tapintathatlan

Okkal gondolhatja az olvasó, hogy valamennyi történet közös centruma egy-egy végzetes férfi–nő kapcsolat. A regényalakjai nem paradicsombéli Ádám-Évák. Az író nem tagadja, de nem is igazolja tilalomfák semmibevételeit. Élére állítja a bűnösség vagy ártatlanság kérdéseit. Regényeiben fokozottan élhetjük át, halálos vagy bocsánatos vétkekkel találkozunk-e?  
Mandics György: Az éj puha teste – Böszörményi Zoltán regényéről

Mandics György: Az éj puha teste – Böszörményi Zoltán regényéről

A kritikusok már a két világháború között Joyce kapcsán a regény haláláról cikkeztek, azzal érvelve, hogy a modern regény elérkezett önön lehetőségei szélső határához, nincs tovább. De ha ezzel szemben azt nézzük meg, hogy mennyi minden következett még azután, akkor azt is látjuk, hogy a modern regény megújítása egy olyan folyamat, amely távolról sem zárult le, s minden valamirevaló író újra nekifut a lehetetlennek, s megkísérli, hogy e képlékeny formát újra átszabja s a maga igényei számára alakítsa át.

Nagy Zsófia: Az író árnyal, az olvasó kukkol

Te jó ég, hat és félszáz oldal! Mi tagadás, ez volt az első gondolat, ami belém villant, amikor kezembe vettem Böszörményi Zoltán új könyvét, Az éj puha testé-t. Tartottam tőle, miként fogom átrágni magam a vaskos köteten. De a terjedelem csak addig riasztó, míg neki nem fogunk az olvasásnak. Ha jó a kötet, már azért aggódhatunk, hogy hamar véget ér. Akkor úgy kell haladni, ahogy a kisgyerek Túró Rudit eszik: csigalassúsággal, hogy tovább tartson az élvezet.